8. rész " Soha nem akartalak bántani..."


- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem ijedten.
A lány öltözőben ott ült Louis. Vörös szemekkel ott gubbasztott és közben tördelte a kezeit. Elég szánalomra méltó látványt nyújtott. Tesi pólóját a könnyek már teljesen eláztatták. Haja csatakos és kócos volt.
- Hmm? - kérdeztem meg újra.
- Veled akartam beszélni. - mondta elhaló hangon.
- Mégis miről? Most, hogy a haverodnak nem sikerült kiengesztelnie te próbálkozol?
- Kérlek ülj le. Ennyit adj nekem, hogy meghallgatsz. Utána ha kérdéseid vannak az összesre válaszolok. Csak azt akarom, hogy tudd miért tettük.
Egyetlen porcikám sem kívánta ezt a beszélgetést. Az eszem minden erejével azt kiabálta, hogy menjek innen, de....maradtam.
Az öltöző nem volt túl bagy. Fa öltözőfülkék voltak fogassal. 20 helyet számoltam meg. A teremhez tartozott még egy fürdőszoba is. Mindent összefoglalva nem volt olyan vészes. Louis a terem leghátsó, legsötétebb részén ült. Éppen, hogy csak ki tudtam venni az alakját. Én az öltöző másik végébe ültem le.
- Félsz tőlem? - kérdezte.
- Nem. - füllentettem.
Igazából nagyon féltem tőle és nem tudtam, hogy miért. Soha nem féltem senkitől még ennyire. De ő, ő teljesen más. Még soha nem tett olyat amiért félnem kellene tőle, de mégis ha csak meglátom elfog a rettegés. Életemben még soha senki nem volt rám ilyen hatással. Nem tudom, hogy miért történik ez, de már nagyon elegem van belőle.
- Akkor miért ülsz ilyen távol?
- Adtál valami okot arra, hogy közelebb üljek? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem. Igazad van. - mondta halványan.
- Elkezded még ma? - kérdeztem idegesen.
- Ne haragudj. Tudom, hogy van ezerszer jobb dolgod annál, minthogy  itt ülj és a szenvedésemet hallgasd.
- Ezt jól látod, de mondd már, hogy mit akarsz. Nem érek rá egész nap a nyavalygásodat hallgatni. Amúgy sem hiszem, hogy olyasmit mondanál, ami megváltoztatná a döntésem.
- Ezt is tudom, de az én lelkiismeretemen könnyítenél.
- Szerintem tudod azt is, hogy mi a véleményem a lelkiismeretedről. Nekem te ne is beszélj lelkiismeretről! Akkor kellett volna gondolnod a "lelkiismeretedre", amikor ok nélkül tönkretettétek ezt az egészet.
- Igazad van mindenben, csak könyörgöm hallgass meg.
- Mondjad...
- Tudom, hogy mennyire bunkók voltunk és így a mostani fejemmel már nem ezt tenném.
- Milyen gyorsan változik a véleményed. - mondtam nem kevés iróniával a hangomban. - Mit tennél? Avas már be!
- Nem kértem volna meg Niallt, hogy beszéljen veled.
- Óóó, hát persze, hogy nem inkább Harryt kérted volna meg. Annyit kérek tőled, hogy azt mondd meg, hogy miért csináltad ezt.
- Az egész tegnap történt. - kezdett bele. - Mikor megláttalak bejönni az iskolába. Rögtön megragadt rajtad a szemem. Te más voltál, mint az összes többi csaj, akiket eddig ismertem. Látszott, hogy te hús- vér lány vagy nem egy plázacica. Ez tetszett, és amikor a szemedbe néztem valami megváltozott bennem. Nem gondoltam volna, hogy valaki az életben ilyen érzelmeket tud belőlem kiváltani, ezért mindenáron távol akartam magamat tartani tőled. Sikerült mindez tegnap délutánid. Senkinek sem akartam elmondani, de a fiúk látták rajtam, hogy valami nincs rendben. Elmeséltem nekik mindent. Aztán mikor jöttél hazafelé és mi megláttunk. A fiúk azt akarták, hogy beszéljek veled, de nem akartam magamnak fájdalmat okozni. Tudtam, hogy egy olyan lány, mint te nem állna szóba velem. Eléggé sablon ez a szöveg, de tényleg így van. Hazamentem, de semmivel nem tudtam foglalkozni, mert minden gondolatom csak te voltál, ezért mikor már nem bírtam tovább elmentem a házatokhoz, hogy akár csak egy pillanatra is láthassalak. Sajnos nem így történt ezért hazamentem. Felhívtam a srácokat, hogy mi legyen. Én akartam, hogy ők próbáljanak meg veled beszélni. Nem akartak belemenni ebbe az egész őrültségbe, de nagyon akaratos voltam, így vonakodva, de beleegyeztek. Reggel megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni és....a többit már tudod.
Nem szóltam közbe, Hagytam, hogy nyugodtan végig mondja. Mikor befejezte kavarogtak bennem az érzések. Az egyik felem sajnálta Louist, a másik felem el akart szaladni és hagyni az egészet.
- Kérlek...mondj valamit. - kérlelt.
- Minden ezért történt? Mert nem mertél odajönni hozzám nehogy fájdalmat okozz magadnak?
Nem szólt semmit. Mereven bámulta a földet. Csak a szemeit törölgette, mert nem tudott a könnyeinek parancsolni.
- Gratulálok. - folytattam. - Sikerült valakinek mégis fájdalmat okozni.
- Melodie...soha nem akartalak bántani. Téged bántani az számomra öngyilkosság lenne, nem élném túl.
- Mégis sikerült és nézzük csak.. még élsz. - mondtam már én is könnyes szemekkel.
- Könyörgöm ne sírj. - kérte. - Ha tudtam volna...annyira hülye vagyok.
- Szépen átvertetek. Azt mondtad, hogy én más vagyok ettől függetlenül úgy kezeltetek, mint egy buta kislányt.
- Soha nem fogsz megbocsájtani nekem és hidd el megértem, de kérlek, a srácoknak bocsáss meg.
- Ezt nem ígérhetem meg. - szettem össze magamat. - Most pedig megyek. Azért köszönöm, hogy elmondtad mindezt.
- De nem változtatott semmin... - mondta.
Erre már nem válaszoltam. Összepakoltam a ruháimat és kimentem az öltözőből át a suliba. Az összes diák megbámult, de nem érdekelt.
Elértem a szekrényemhez, itt a könnyeim már akadálytalanul folyhattak.
- Melodie mi baj van? - fogta meg Maya a hátam.
- Se..semmi. szipogtam.
- Nézz ide! Mi történt?
- Csak annyira rossz ez az egész. - sírtam és a nyakába borultam.
- Semmi baj. - simogatta a hátam. - Louis?
- Majd elmesélem, de most képtelen vagyok beszélni róla.
- Megértem, de  szedd össze magad, mert nem akarom, hogy így lássanak akik most erre jönnek.
- Miért? Kik jönnek?
- Gyere, menjünk be a WC-be...valamit már rég el kellett volna mesélnem...