7. rész "Bocsánatkérés(ek)"

A kérdések, mint a villám cikáztak bennem. Egy kis parkhoz értem a város  peremén. Annyira szédültem, hogy muszáj volt leülnöm egy kicsit, különben ott estem volna össze.
- Vissza kel mennem órára. - gondoltam magamban. - Nem lóghatok már az első tesiórámról.
Megpróbáltam összeszedni magam és valami normális ábrázatot erőltetni az arcomra. Gyorsan visszamentem a suliba, megkerestem a tesicuccomat és elindultam a tornaterem felé. Itt, a Groove Hillben tesiórákon a fiúk és a lányok együtt vannak. Mikor eljöttem a suli udvar mellett láttam, hogy az udvaron leszünk ma. Osztálytársnőim persze nem öltöztek át. Gondoltam. Jellemző is rájuk. Kis városi libák, gondolom nem akarják, hogy letörjön a körmük vagy a sminkjük elkenődjön vagy hasonló problémák történjenek velük. A srácok is a pályánál voltam, csak éppen kis csoportokra verődve. Akaratomon kívül is a szemem az "ők" csoportja felé siklott. Megláthattak, mert mind a 3-n felém fordultam. Szemükből sugárzott a fájdalom. Nem tudtam olyan gyorsan elkapni a fejem, hogy ne találkozzon Louissal a szemünk. Éreztem,  hogy mennyire bántja amit tett, de nem akartam beszélni vele. Egyszerűen képtelen voltam rá. Szerencsére tanár még nem volt sehol. Gyorsan besiettem az öltözőbe és felvettem a melegítőmet. Hajamat kapkodva összefogtam és visszamentem a többiekhez. Igazából nem mentem oda senkihez, de legalább nem voltam egyedül. Találtam egy fát a pálya mellett. Jó nagy árnyéka volt, ezért kényelmesen leültem alá. A nap simogatta a karomat, amikor kicsit kiraktam napoztatni. Annyira könnyűnek éreztem magamat, sebezhetetlennek. Egy kis időre megfeledkeztem arról, hogy újra megbántottak. Végre, hacsak egy pillanatra is, de boldog voltam. Elgondolkodtam azon, hogy miért történnek velem ezek a dolgok, hogy miért kell nekem mindig szenvedni. Még soha nem voltam egyszer se igazán boldog. Valami mindig beárnyékolta a boldogságomat. Általában azért nem vagyok jóban az emberekkel, mert elkerülnek. A volt iskolámban mindig egyedül voltam. Lassan a depresszióba sodortam magam. Mindig azt kerestem, hogy mi a baj velem. Aztán megtaláltam a zenét. A zene átsegített a legrosszabb pillanataimban. Ott volt nekem amikor szomorú voltam, amikor örültem, amikor  meghalt az első kutyusom, amikor felvettek a kézilabdacsapatba, szóval mindig. Nagyon sokat köszönhetek a zenének. Így gondolkodtam, és észre sem vettem, hogy valaki fölöttem áll már egy jó ideje.
- Melodie...- szólított meg Niall.
- Mit akarsz? - fordultam felé és felálltam.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni.
- Bocsánatot? - kérdeztem egy megvető mosoly kíséretében. - Ezek után még van képed idejönni és azt kérni, hogy bocsássak meg, mert újra sikerült elérnetek, hogy egy szánalmas idiótának erezzem magam?
- Hidd el, mi nem akartuk, hogy így legyen.
- Hát persze. Ti azt hittétek, hogy olyan hülye vagyok és nem veszek észre semmit az egészből. Ugye?
Niall nem szólt semmit. Lábával egy követ rugdosott. Nem mert a szemembe nézni. Nem is csodáltam.
- Kérlek. - szólt egy rövid szünet után. - Nem tudod, hogy miért csináltuk.
- Igazad van. Tényleg nem tudom, de ezek után nem is akarom megtudni.
- Ha tudnád az okot te is teljesen máshogy viselkednél velünk.
- Ti is az okaitok! Rohadtul elegem van már belőlük. Már bánom, hogy szóba álltam veled, sőt, azt bánom, hogy ebbe az iskolába jöttem. - fakadtam ki és otthagytam Niallt a fa alatt. Köpni, nyelni nem tudott úgy meglepődött. Lehet, hogy túl kemény voltam, de nem érdekelt.
- Téged aztán nem lehet leoltani. - szóltam Niallnek, mikor utánam jött.
- Csak annyit kérek, hogy ezt az egy mondatot még hallgasd meg. - mondta és elkapta a karomat.
Tiltakozni akartam, de nem tudtam ellenállni azoknak a szemeknek.
- 1 mondat. utána ugye békén hagysz?
- Örökre ha azt akarod.
- Ne mondjad! - sürgettem.
- Csak annyit akartam, hogy amit délelőtt mondtam. Az nem volt hazugság. Tényleg úgy gondoltam.
- Arra gondolsz, hogy a barátom vagy?
- Arra, és még ha most azt mondod, hogy nem kérsz belőlem...én megértem, de én attól még a barátod vagyok.
- Akkor jó...- mosolyodtam el. Láttam, hogy ő is elmosolyodik, ezért folytattam. - Nem kérek belőled. Sem belőled, sem a barátaidból. Jut eszembe...ők miért nincsenek itt?
- Ők nem...
- Hagyjuk. Lényegtelen az egész. Annyit kérek tőletek, hogy a továbbiakban hagyjatok engem békén.
- Meglesz...- suttogta Niall.
Fogtam magam és elmentem átöltözni. A könnyeim csak akkor törtek elő, mikor már jó távolba kerültem. A tanár nem volt hajlandó jönni ezért elkezdtem levenni a cuccaim. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül...

6. rész  " A csalódás"

A szöszi ült ott. Fogalmam sem volt, hogy mit keres ott. Ő volt az az öt srác  közül akit egyáltalán nem ismertem és még egy szót sem szóltunk egymáshoz( nem mintha a többiekkel sokkal többet beszéltem volna). Annyit tudtam róla, hogy Niall Horannak hívják. Itt ki is merült az ismeretségünk. Nem volt ellenszenves, de ugyanaz a fura csillogás volt a szemében, mint a többieknek, de még nem tudtam megfejteni.
Odasétáltam a padomhoz és megszólítottam.
- Bocsi, de ez az én padom.
- Tudom. - mosolygott. - De most Louis Harry mellett akart ülni én meg utálok egyedül lenni, ezért gondoltam, hogy ideülök.
- Értem. - nem volt kedvem jó pofizni, ezért fogtam magam és leültem.
De az új padtársam eltántoríthatatlanul próbált beszélgetést kezdeményezni.
- Baj, hogy itt vagyok? - kérdezte és rám nézett gyönyörű kék szemével. - Mert akkor el is ülhetek.
- Nem. Nem gond. Maradj nyugodtan. Őszintén bevallom én se szeretek egyedül lenni. Kivéve ha a szobámba vagyok. - mosolyodtam el bátortalanul.
Nem szólt semmit, csak egy pillanatra megpihent rajtam a szeme és ő is elmosolyodott. Most mintha egy rövid másodpercre eltűnt volna az a furcsa valami a szeméből és megmutatta, hogy milyen valójában.
- De bunkó vagyok. - csapott a fejére. - Még be se mutatkoztam. Niall vagyok.
- Én meg Melodie. - nyújtottam a kezem, amit ő készségesen megrázott.
- Gyönyörű neved van. Majdnem olyan gyönyörű, minta viselője.
Nem mertem rá nézni. Nem akartam, megmutatni neki, hogy elpirulok.
- Köszi. - motyogtam a hajam mögül. - De nem vagyok gyönyörű.
Már tiltakozásra nyitotta a száját, de hirtelen bejött a tanár ezért nem mondta ki amit akart. De lehet, hogy azért nem, mert Louis hátra nézett és elég furcsán nézett Niallre. Gondolom a bók miatt.
- Jó napot osztály. Mr. Ross vagyok az irodalom tanár. A régebbi diákok már ismernek, hiszen én tartottam tavaly az angol irodalom fakultációt.
Mr. Ross szimpatikus férfi volt. Magas volt és jól kidolgozott izomzattal büszkélkedhetett. Rövid, göndör, fekete haja és kék szeme volt. Összességében egész jól nézett ki. Ez abból is megfigyelhető, hogy 2 osztálytársnőm még soha nem figyelt oda egy órán sem, mint a mostanin.
- A tizenegyedikes irodalom tananyag inkább a lányoknak fog tetszeni. Bocsi srácok, tudom, hogy többen vagytok, de hát ez van.
- Mit fogunk venni tanár úr? - érdeklődött Amanda Parker.
- A Rómeó és Júliát.
Erre a bejelentésre a fiúk részéről nyögéseket lehetett hallani. Minden fiútól kivéve hármukat. Louis és Harry olyan mereven ült, mint eddig. A padtársam pedig próbálta visszafojtani kitörni készülő nevetését(több kevesebb sikerrel).
- Te min nevetsz? - hajoltam oda hozzá.
- Nem tudom. - mondta, de már fuldoklott a nevetéstől. Én se bírtam tovább. Nem tudtam már hova nézni, hogy ne kezdjek el hangosan röhögni.
Az óra további része azzal telt, hogy Mr. Ross ismertette a dráma tartalmát és elmondta, hogy mit kell hoznunk minden órára. Niall mellett repült az idő. Mindenhez volt valami elmés megjegyzése, így az irodalmat végre nem untam úgy, mint azokat az órákat amikre beültem eddig. Szünetben Maya nem jött oda hozzám. Megnéztem az órarendjét és kiderült, hogy tesije van, ezért az időm nagy részét a teremben töltöttem és Niallel beszélgettem.
- Eddig, hogy tetszik London? - kérdezte.
- Nekem nagyon vizes. - mosolyodtam el.- Eddig még nem igazán voltam sehol. Tudom, hogy nagyon gáz, hiszen július óta itt lakom, de senki sem volt akivel elmehettem volna. Azért a Big Ben-t, meg a London Eye-t láttam már, de velem egykorúakkal nem voltam sehol. De a város nagyon tetszik.
- Nem értem, hogy miért nem barátkozol. Szuper jó fej csaj vagy. - mondta és beleharapott a szendvicsébe.
- Tudod az a helyzet, hogy azért nem akarnak velem barátkozni, mert tudják, hogy gazdagok a szüleim. Azt hiszeik, hogy sznob vagyok.
- Ez hülyeség.
- Ha jól emlékszem tegnap ti is "gazdag csajnak" neveztetek. - böktem vállba.
- Hé! Az nem én voltam, hanem Harry. - nevetett.
- Mindegy. - mosolyogtam. - Megszoktam már, hogy nincsenek barátaim. Illetve egy. Maya. Nagyon megkedveltem a csajszit.
Megint az történt, mint ez előbb. Bejött a tanár és szegény Niallba újra belefojtották a szót.
A matekóra is nagyon gyorsan elment. Niall nagyon aranyos volt. Óra alatt megbeszéltük, hogy ő hivatalosan is a barátom lesz. Az óra végén Mrs. Andrews, a matek- fizika tanár feladata a házit és kiengedett.
A következő óra tesi volt. A szekrényem felé tartottam amikor meghallottam, hogy Niall a fiúkkal beszél. Gyorsan bebújtam a szekrények mögé, de mindent jól hallottam onnan.
- Jól haladok. - suttogta. - Bízik bennem. Mit akarsz még tudni?
Louis mondott neki valami, de azt nem hallottam.
- Most rólam beszélnek? - gondoltam magamban.
- Nem kéne ezt csinálnunk. - suttogta Niall.
- Egyetértek. Ha megtudja, hogy mire készülünk, soha többet nem fog beszélni velünk.- mondta Harry.
- Igazad van. -szóltam közbe. - Nem fogok.
- Melodie...te meg? - kérdezte Niall.
- Hagyj békén! Te és az a nagy barátságod. Olyan vagy, mint  a többi. Miért is hittem, hogy bízhatok benned?
A szemeim könnyesek lettek, de nem hagytam , hogy a felszínre törjenek. Még nem.
- Én....- nézett rám könnyes szemmel.
- Nem. Fogalmad nincsen, hogy most mit érzek. Újra elárultak. Ezért nem bízok az emberekben. És te? - fordultam Louishoz. - Neked mit ártottam?
- Melodie...könyörgöm....- mondta Louis, már ő is könnyezve.
- Te csak ne könyörögj nekem. - sírtam. - Utállak titeket!
Nem néztem rájuk. Csak szaladtam, el akartam tűnni. Mindenhonnan. Niall és Harry utánam futottak. Louis csak állt és üveges, könnyes szemekkel nézett utánam. Soha nem láttam még így sírni egy fiút. Mikor az üldözőim látták, hogy a kiabálással nem fognak elérni semmit megálltak. Már én is kezdtem fáradni, ezért lelassítottam.
Miért kell mindenkiben csalódnom? Miért sírnak? Az egyetlen akinek sírnia kéne az én vagyok. Miért tették ezt:?...

5. rész "Louis Tomlinson"

A levelet és a rózsát betettem a táskámba. Nem akartam, hogy bárki is észrevegye.
- Majd otthon elolvasom. - gondoltam magamban.
Hirtelen megláttam őket, de most csak hárman voltak. A szöszi, a göndörke és az álombeli gyilkosom. Nem nézett rám. tekintete hűvös volt és merev, mintha nem is akart volna foglalkozni velem. Egyszerűen levegőnek nézett. Leültek. A göndör és a szöszi egymás mellé, a répás az előttem lévő sorba. Vajon hol lehet a padtársam? Ezen agyaltam egy darabig, de gondolkozásomból és visszataszító hang ébresztett fel.
- Jó reggelt! Mrs. Johnson vagyok az új nyelvtan tanár. Kérlek nyissátok ki a könyveket a 20. oldalon. Mielőtt elkezdenénk az órát, valaki diktálja be nekem a hiányzókat...Miss Parker? - mutatott a 2 lány osztálytársam közül az egyikre.
- Khhhmm...azonnal tanárnő. - mondta és körülnézett a teremben.
- Igen? - kérdezte Mrs. Johnson türelmetlenül.
- Csak Zayn Malik és Liam Payne hiányzik, de ők minden évben szeptemberben elmennek. Cserediák programban vannak.
- Bostonba mentek tanárnő. - szólalt meg érdes hangján a göndörke.
- Köszönöm...Mr...öö...
- Styles. Harry Styles. - válaszolt.
- Igen....nos köszönöm Mr. Styles, de a jövőben kérem csak akkor szóljon, ha kérdezem.
Harry nem szólt semmit, csak komoran, akárcsak a barátja a tanárnőt nézte.
- Köszönöm a jelentést Miss Parker. Most kezdjük az órát.
Nem tudom, de ebben az iskolában minden óra ilyen unalmas? Még csak ez a második óra amin benn vagyok, de szét unom az agyamat. Nyelvtanból is ismételünk. nem szerettem a nyelvtant, de jó voltam belőle. A percek csigalassúsággal teltek, de mikor már minden veszni látszott megszólalt a csengő. Mrs. Johnson feladta a leckét és kiengedett minket. Az elsők között voltam akik kiléptek a teremből. Nem akartam még egy perccel sem tovább maradni ezekkel az idiótákkal. Tényleg azok. A lányok igazi kis városi libák, akik játsszák az okost, de amúgy belül semmi sincsen. A fiúk mindennel foglalkoznak csak azzal nem amivel kellene. Aztán ott vannak ők öten ( most csak hárman) nem tudom, hogy mit gondoljak róluk. Tudom, hogy valami nincsen rendbe velük, de mégis órán ők voltak a legnormálisabbak.
Éppen a lány WC felé tartottam mikor valaki hátulról megfogta a vállam. Összerezzentem. Azt hittem, hogy a répás lesz. Hálára  vált arccal fordultam meg.
- Szia Csajszi! - vigyorgott az arcomba Maya.
- Uhh...Szia Maya! Jó, hogy látlak. - mosolyogtam vissza.
- Valaki mást vártál?- kérdezte mosolyogva.
- Neeem. - füllentettem, de újdonsült barátnőmet nem tudtam átvágni.
- Perszeee. Ne kamuzz. - nevetett. - Meséld el!
- Biztosan nem fogja elmondani senkinek. - gondoltam magamban. - Meg amúgy is ki másnak mesélhetnék róla?
- Kérlek. - könyörgött.
- Na jó! De meg kell ígérned, hogy senkinek sem fogsz róla mesélni.
- Így görbüljek meg. - mutatta fel a kisujját.
- Rendben. Tudod arról van szó, hogy van 5 srác az osztályban és...
- Várj..te most Niallre, Harryre, Liamre, Zaynre és Louisra gondolsz?
- Ismered őket? - vontam fel a szemöldökömet.
- Te most viccelsz? Őket mindenki ismeri. Ők a suli ügyeletes rossz fiúi és nem utolsó sorban rohadt jól néznek ki.
- Ezzel nem vitatkozom, de valamiért nekem nem annyira szimpatikusak.
- Értem, de miért kezdtél el róluk mesélni?
- Velük kapcsolatos csak te félbe szakítottál.
- Bocsánat. Kérlek folytasd. - mosolyodott el.
- Van az a srác..aki mindig répás cuccokban jár.
- Louis Tomlinson.
- Szóval így hívják. Jó tudni. - mosolyodtam el. - Valami nem stimmel vele.
- Ezt meg, hogy érted? - érdeklődött.
- Mikor ránézek olyan furcsa érzés van a hasamban, de ez nem olyan érzés, mint amire gondolsz. Tudom, hogy hülyének fogsz tartani, de amikor először a szemébe néztem tegnap, akkor elfogott...a félelem. Mikor hazafelé mentem suli után odajöttek mellém és felidegesítettek. Pont léptem be az ajtón és egy utolsót még hátra néztem, és láttam, hogy ott áll a kapuban és engem néz. Nem foglalkoztam a dologgal, de tegnap este is állt valaki a ház előtt a sötétben. Nem láttam pontosan az arcát, de én meg mernék esküdni, hogy ő állt ott. Ja, és a legjobbat kihagytam. Valaki névtelenül rózsát és leveleket küldözget nekem. Fogalmam sincsen, hogy mi az értelme az üzeneteknek. Röviden ennyi...
- Váó, még csak egy napja jársz ide és máris annyi minden történt veled, mint egy olyannal aki évek óta idejár.
- Maya!! - nevettem.
- Bocsi, hát nem tudom, hogy ezt miért csinálja. Én normálisnak gondoltam. A legjobb barátját, Harryt már első óta be akarom cserkészni...
Láttam rajta, hogy még mesélni akar, de megszólalt a csengő és el kellett búcsúznunk. Én is visszamentem a terembe. Meglepetésemre a mellettem lévő szék nem volt üres....

4. rész " A lelki társ"

Éjszaka borzasztó álmom volt. Egy sötét sikátorban feküdtem és tiszta vér voltam. A szívem az utolsókat ütötte. A tüdőm eszeveszett küzdelmet folytatott a levegő vételekkel. Minden lélegzetnél úgy éreztem, hogy 1000 tű szúródik belém. A karomat és a lábamat nem bírtam mozdítani. A hideg macskakő enyhített egy kicsit a fájdalmamat, de ebből szinte semmit nem éreztem.
- Segítség! - próbáltam kiabálni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Nem voltam egyedül, ugyan nem láttam senkit, csak egy hangos, velőtrázó nevetést hallottam. Ismertem ezt a hangot. A répás volt. A fejem kibírhatatlanul fájt. Éreztem, hogy itt a vég. A szívem már alig pumpálta a vért ereimben. A halál csendesen rakta rám súlyos köpenyét. Könnyűnek éreztem magam. Az élet nehéz. Megszűnt a fájdalom. Többet semmim sem fájt. Mielőtt még a másvilágra kerültem volna ezt még tisztán halottam:
- Szeretlek Melodie! - mondta a gyilkosom.
Felébredtem.
A pizsamám tiszta víz lett. A homlokomon verejtékcseppek gyöngyöztek. Az órámra pillantottam: 6:40.
- Ideje felkelnem. - gondoltam.
Kikecmeregtem az ágyból és elmentem lezuhanyozni. Az álom emléke még elevenen élt bennem. A répás megölt, de közben azt mondta, hogy szeret. Nem tudtam, hogy mit jelenthet ez az egész, ezért nem akartam még csak gondolni se rá.
Gyorsan felöltöztem és lementem reggelizni. Az asztalon egy üzenetet találtam.
" Melodie!
Korábban kellett elmennünk dolgozni. Reggelit találsz a hűtőben. Délután találkozunk. Ügyes legyél!
Szeretünk : Apa, anya"
Megkerestem a hűtőben a reggelimet. Rántotta volt jégsalátával. Kiraktam a tojást egy tányérra, a salátát egy tálba és leültem megreggelizni. Reggeli közben átfutottam az órarendemet: nyelvtan, irodalom, matek, tesi, informatika.
- Szuper! Ez laza nap lesz.
Elpakoltam a reggelim, felmentem a táskámért és elindultam az iskolába. Negyed nyolc volt. A házirend szerint csak háromnegyedre kell beérni. Az iskola nem volt messze, ezért kicsit lassabban mentem. Észre sem vettem, hogy valaki mellettem sétál. Egy lány volt. Hosszú barna haja és barna szeme volt, mint nekem. Haját egy pánttal fogta hátra. Volt valami kedves a tekintetében.
- Szia! Melodie Scott vagyok. - köszöntem neki.
- Szia Melodie! Maya vagyok. Maya Watson.
- Te is a Groove Hill-be jársz?- érdeklődtem.
- Igen. 11A-s vagyok.
- De jó! Én 11B-s. Hogy-hogy tegnap nem láttalak?
-Általában egyedül vagyok. Nincsen valami sok barátom. Elkerülnek, mert azt mondják más vagyok, de én szeretek más lenni. - mosolygott.
- Tudom miről beszélsz. - nevettem. - Én is ebben a csónakban evezek.
- Azért sem állnak velem szóba, mert gazdagok a szüleim.
- Velem is ez van. Mindenki azt hiszi, hogy sznob vagyok. Pedig én aztán sok minden vagyok, csak sznob nem. - mosolyogtam.
- Végre egy normális ember! - kiabálta.
- Shh! - nevettem. - Te Maya!
- Na??
- Máris bírlak. - mondtam és megütöttem a vállát.
- Én is téged. - ölelte át a vállam. - Megtaláltam a lelki társamat.
- Végre nem utálok majd idejárni. - nevettem.
- Pedig hidd el...ez a világ leggyökérebb helye. - nevetett vissza.
Időközben beértünk a suliba. Azért tetszett ez a hely, mert kevesen vagyunk. Otthonos.
- Na figyelj! Ők itt a lúzerek. - mutatott egy csoport orrát túró, szemüveges fiúra és lányra.
- Jujj! - rezzentem össze.
- Szokásos reakció. - nevetett. - Ők a sportolók. Nagyon jó testük van, de vehetnének egy kis agyat, mert az nem sok jutott nekik.
- Valahogy ezen nem csodálkozom.
Az a pár srác egymásnak mutogatta az izmait és arról beszélgettek, hogy melyiknek jobb a feneke.
- Uhh! Már ennyi az idő? - nézett az órájára. - Mennem kell órára. Szünetben találkozunk. Szia!
Én megkerestem a termünket. Szerencsére nem volt benn még senki, ezért leültem a helyemre. Meglepetésemre egy újabb szál rózsa és egy levél várt a padomon. A levélen nem volt újra feladó. Kíváncsi voltam, hogy mit írt, de nem volt időm kinyitni, mert már jöttek a többiek....

3. rész " Titokzatos idegen"

"Tudnom kell van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álomban. Várom, hogy kezed,szemed,ajkad..holnap végre láthatom"
- Van itt valaki?- kérdeztem meglepődve.
Nem érkezett válasz. Nagyon kíváncsi voltam, hogy ki lehetett a rejtélyes feladó, de nem érkezett válasz.
- Na ki volt az?- kérdezte anya az étkezőből.
- Nem tudom. Ez jött.- bementem anyához és megmutattam a rózsát és a levelet.
- Ez gyönyörű. - mondta anya a virág felé sandítva. - Mi az ott a másik kezedben?
- Csak egy levél, de nem tudom, hogy mit jelent.
- Elolvashatom? - kérdezte anya.
- Persze. - nyújtottam át neki a levelet.
- Ez annyira romantikus. - sóhajtott színpadiasan amikor elolvasta.
- Szerintem is. - pirultam el.
- Tényleg nincsen semmi ötleted, hogy ki küldte?
- Nincsen. Ez annyira gáz. - sóhajtottam és lehuppantam a kanapéra.
- Mi annyira gáz? - kérdezte apa, aki pont most ért haza. - Szia édesem!- ment oda anyához és megcsókolta. - Szia Prücsök! - jött oda hozzám és egy puszit nyomott a fejemre.
- Ez az egész. - mondtam.
- Ennyire rossz az iskola? - kérdezte és levette a kabátját.
Apa a világ legviccesebb embere akit valaha ismertem. Egyszerűen nem tud úgy megszólalni, hogy ne nyomja a hülyeséget, de ezt imádom benne. Igazából teljes ellentéte a tipikus bankigazgató elképzelésnek. Mindenki egy kövér, szemüveges, kopasz embert képzel el mikor elmondom, hogy mi a foglalkozása. Nagyot is néznek amikor megismerik. Apa magas, kisportolt és fekete, dús haja van, ami kicsit már őszül, de ő ettől még macsósabban néz ki. Ja, és legmeglepőbb, hogy mindenki egy unalmas aktakukacnak festi le magában, pedig apa legaktakukactalanabb ember a Földön. Igazán illúzió romboló személyiség ilyen téren. A munkatársai imádják, ez is nagyon szokatlan, hogy a beosztottak ennyire szeretnék a főnöküket. Apa sosem bánik beosztottként velük, mindig egyenrangú félként beszél velük. Annyira imádom a személyiségét. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ő a világ legszuperebb apukája.
- Nem az iskola. Na gyere, ülj le! Hosszú történet lesz.
- Ne kímélj. - mosolyodott el és leült mellém.
Elmeséltem neki mindent az iskola bejáratától, a félelmen keresztül, a rózsáig mindent. Nagyon jó halgatóság volt, nem szólt közbe csak amikor a végére értem.
- Hát Mel...- mondta teljes komoly arccal. - Fogalmam sincs, hogy mit csinálj. Ez anyád hatásköre. - mondta nevetve.
- Kösz apa! Tudtam, hogy rád számíthatok.
- Örülök, hogy segíthettem. Em! Mi a vacsora? Éhen halok!
- Makaróni. Ott van a tűzhelyen.
- Köszi Szivi. - mondta a legidegesítőbb hangján.
- Na..én megyek fel és lefekszem aludni.
- Rendben. Majd később felmegyünk hozzád. - szólt aki a dolgozóból.
- Oké. - mondtam fáradtan.
Gyorsan felkaptam a táskámat és ahogy a lábaim engedték felmentem a szobámba, A szoba a folyosó végén volt. A falak lila és fekete színben pompáztak. Hatalmas ágyam volt és saját fürdőszobám. Volt egy teraszom is ahova anya rózsákat ültetett a nyáron és mostanra gyönyörűen körbefutották a korlátot. Igazi hercegnőnek éreztem magam amikor kimentem oda. Látni lehetett onnan egész Londont.
Ma még nem kaptunk házit, tehát bepakoltam holnapra és elmentem lefürdeni. A fürdőszobában volt  zuhanyzó, fürdőkád és egy hatalmas tükör egy szekrénnyel. A csempét kidekoráltam üvegfestékkel, így nagyon otthonosan nézett ki. Megnyitottam a csapot és engedtem, hogy a meleg víz simogassa a testemet.Teljesen ellazultam, de a gondolataim folyamatosan a levélre tévedtek.
- Vajon ki tette a küszöbre? - ezekkel a gondolatokkal szálltam ki a kádból és felöltöztem.
Nagyon meleg volt a szobában, ezért odamentem az ablakhoz és kinyitottam. Kinéztem az ablakon. Egy alak állt a ház előtt a sötétben. Láthatta, hogy látom, mert engem nézett. Csak engem. Mikor apáék lent lekapcsolták a villanyokat megfordult és elment. Meg mernék rá esküdni, hogy a répás srácot láttam. De mit csinálhat itt kinn egyedül a sötétben? Miért figyel engem?...

2. rész "A rózsa"

Rocky nagyon örült, hogy láthat. Még kölyök kutya, de akkora erő van benne, mint egy kifejlett zsiráfban. Rögtön rám ugrott és nyalogatni kezdett.
- Szia Rock! Te is hiányoztál nagyfiú!
- Már itthon is vagy Melodie? - kérdezte anya és lejött az emeletről.
- Sportnap van a suliban. Semmi kedvem nem volt ott maradni.
- Pedig olyan ügyesen kézilabdázol. Nem tetszik a suli?
- De....- motyogtam.
- Aj-aj! Itt valami gond van. - vonta le a következtetést. - A konyhába! Most!
Anya nagyon csinos, rövid barna haja és kék szemei vannak. Olyan, mintha egy belső ritmusra lépkedne. Ellenben nekem hosszú sötétbarna hajam van és barna szemem. Annyira szeretnék rá hasonlítani, de én kiköpött apa vagyok.
Lepakoltam a táskámat az előszobában, leszedtem magamról Rockyt és elindultam a konyhába.
- Makarónit csinálok.
- Köszi anya. Imádom.
- Na de most meséld el, hogy mi történt.
- Van 5 srác....
- Hmm..helyesek. - kérdezte anya viccesen.
- Azok. - mosolyodtam el. - De most nem az a lényeg.
- Hát? - kérdezte.
- Mikor megjöttem nagyon megbámultak, de volt egy srác közöttük. Amikor belenéztem a szemébe nagyon megijedtem. Ő tetszik a legjobban és megijedtem. Anya, rendesen megijedtem tőle. Miért van ez?
- Megijedtél? Ezt, hogy érted?
- Nem tudom. Én se értem. Belenéztem a szemébe és egy különös érzés fogott el.
- Nem tudom Melodie. Én soha nem éreztem ilyet még.
- De ez semmi. Amikor jöttem haza felé odajöttek mellém és szó szerint felidegesítettek. Mikor meg bejöttem a kapun a barna srác állt a kapuban és engem nézett, aztán ő is elment a többiekkel.
 - Nagyon furcsa. De ugye nem bántottak?
- Dehogyis. Semmi ilyenről nem volt szó...
- Akkor kicsim nem tudom, hogy mit csináljak. Szerintem várjuk meg, hogy holnap mit fognak csinálni.
- És a legjobban még nem is mondtam..osztálytársaim.
- Hát akkor ezt jól kifogtad kicsim. - nevetett anya.
- Ez nem vicces. Két lány van rajtam kívül az osztályban, ők meg totál retardáltak.
- Nem ez tényleg nem az. - mondta anya és alig bírta visszatartani a nevetését.
- Neked se mesélek el többet semmit. - vágtam be a durcit.
- Ne haragudj kicsim. Tessek itt az ebéd.
Durcásan enni kezdtem a makarónit. Már az utolsó falatoknál tartottam amikor csöngettek.
- Kinyitod? - kérdezte anya. - Még be kell fejeznem ezt a tervet és küldöm is New Yorkba.
- Rendben.
Elvonszoltam magam az ajtóig. Nagy meglepetésemre nem állt ott senki, csak egy szál rózsa feküdt a küszöbön egy levéllel. A levélen ez állt:
.....

1. rész " Új iskola, új emberek"

Sziasztok!
Melodie Scott vagyok. 17 éves és most költöztem a családommal Londonba. A szüleim Emma és Matt. Apukám bankigazgató, anyukám divattervező. London egyik legszebb környékére költöztünk, egy gyönyörű kertes házba. Nagyon örültünk ennek a teleknek, mert a kuytusom Rocky is otthonosan érezheti magát itt. Testvérem nincsen, de a szüleim mindent megtesznek, hogy pótolni tudják. Tényleg mindenem megvan csak az nincsen meg amire a legjobban szükségem van: barátokra. A régi iskolámban mindenki elkerült. Senki nem akart egy olyan lánnyal barátkozni, mint én. Ezért maradt nekem a zene. Az időm nagy részét gitározással töltöm. Nem tartom magamat különcnek, csak másnak, mint a többiek. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy mindig önmagamat adjam, így nem lesz sok barátom, de ők legalább magamért fognak szeretni.
Szeptember van. A tanév most kezdődik. Augusztusban eljöttünk és beiratkoztam a Groove Hill középiskolába. Azért választottam ezt az iskolát, mert kevesen járnak ide, ezért úgy gondoltam, hogy könnyebben be tudok majd illeszkedni. Tévedtem...
Sűrű felhőréteg ereszkedett a főváros fölé. Az iskola pár utcányira van a házunktól, de apa ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen. Amikor megláttam az iskola épületét elfogott a pánik.
- Semmi baj Prücsök. - mondta apa.
- Félek. - nyögtem.
- Ez természetes, de te csak add magadat és akkor nem lesz semmi baj. - mondta és leparkolt az iskola előtt. - Ügyes legyél!
- Köszi apa. Suli után találkozunk.
Kiszálltam a kocsiból és elindultam a tanári szoba felé. Ahogy sétáltam a folyosón mindenki borzasztóan megbámult. Különösen 5 srác, akik egy csoportban álltak a szekrények mellett. Gondoltam, hogy ők az iskola rossz fiúi, mivel nem messze tőlük egy csapat lány állt és idétlenül vigyorogtak rájuk.
- Hát persze. - nevettem magamban. - Ők a suli szépfiúi. Minden csaj odavan értük. - ezen kicsit elmosolyodtam. Szerintem ők is észre vették, mert mosolyogni kezdtek. Tudták, hogy mire gondolok, mikor rájuk és a lány csapatra néztem. Igazából nem néztek ki rosszul. Az öt srácból 4 barna volt és volt egy szőke. Aki rögtön jobban megtetszett az egy barna hajú srác volt, gyönyörű barna szemekkel és répás pólóban. Ott állt és ahogyan a szemébe néztem éreztem valamit, de ez nem szimpátia volt, hanem félelem. Igen. Megijedtem tőle, de ezt az érzést gyorsan elhessegettem és a másik 4 -re néztem. Ők is nagyon helyesek voltak, de amikor az ő szemükbe néztem nem éreztem semmit.
Kavarogtak bennem az érzések amikor bementem az igazgatóiba.
- Jó napot! - köszöntem. - Melodie Scott vagyok.
- Szervusz Melodie. Jane Ross vagyok, az igazgatónő. - fogta meg a kezem. - Örülök, hogy a tanulók leszel.
- Köszönöm Mrs. Ross, én is nagyon örülök.
- Figyelemre méltóak a jegyeid. A 11.B.-be fogsz járni. Itt van az órarended. Remélem jól fogod magad érezni nálunk.
- Biztos vagyok benne, hogy így lesz. Viszont látásra!
- Szia Melodie! - köszönt el.
Az igazgató alacsony nő volt, vékony alkattal. Fekete haját összefogva viselte. Volt a személyiségében valami barátságos.
Gyorsan megkerestem a tantermet, ahol az órám les. Bementem a terembe és odaadtam a tanárnak az igazolásomat.
- Szia Melodie! Osztály, ő itt Melodie. Mától az osztályba fog járni,
- Szia Melodie! - köszöntek kedvetlenül.
- Sziasztok!
- Keress egy szabad helyet és ülj le kérlek.
Az osztály nem volt túl nagy. Kettes padok voltak. Rajtam kívül még 2 lány volt az, de ők eléggé maguknak valók voltak. Ahogy elindultam a padok között észrevettem, hogy az 5 fiú is az osztályban tanul. A göndörke és a szöszi egymás mellett ültek. A helyes répás és egy másik teknősös felsős egy mást mellett közvetlenül mögöttük. A leghátsó sorban egyedül ült a negyedik barna. Mivel csak mellette volt szabad hely leültem oda.
- Szia! - mondtam. - Melodie Scott vagyok.
- Szia, Zayn vagyok. - mondta nem túl nagy lelkesedéssel.
Ezzel a beszélgetésünk abba is maradt, mert a srác elfordította a fejét és nem nézett többet rám.
Az óra borzalmasan unalmas volt. Biológia volt és a tavalyi anyagot ismételtük át. Nagyon szerettem a bioszt, ezért mindent órán nagyon figyeltem, de harmadszorra meghallgatni nagyon unalmas volt. Bezzeg az előttem ülők nagyon élvezték az órát. Folyamatosan beszélgettek, nem zavarta őket, hogy a tanár is benn van. Egyre jobban idegesítettek és váltak unszimpatikussá.
Végre kicsöngettek.
Gyorsan felálltam és kisiettem a teremből. Ma hál'istennek csak ezt az egy órát tartották meg, mert szeptember elsején az iskolai hagyomány volt sportnapot tartani. Nagyon szeretek kézilabdázni, de most semmi kedvem nem volt ott maradni, ezért elindultam hazafelé.
Az eső is elállt, ezért nyugodtan sétáltam hazafelé. Bedugtam az iPodomat a fülembe és ütemre lépkedtem. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül. Időközben az 5 idegesítő srác utolért és az én tempómban jöttek.
- Segíthetek? - kérdeztem enyhe megvetéssel a hangomban.
- Nézzétek! Bioszon nem hagytunk jó benyomást Melodie-ban. - nevetett Zayn.
- Hát nem igazán, és ha most megengeditek bemennék.
Pont elértünk a házukat, ezért kinyitottam a kaput.
- Váó! Milliomos negyed. Ez igen. Majd hívj el minket is. - röhögött a teknőcsrác.
- Örülök, hogy találkoztunk. - vetettem oda félvállról.
Gyorsan bementem a kapun, de annyit még hallottam, hogy a göndörke még ezt mondja:
- Gazdag csajszi! Holnap sem úszol meg minket!
A 3 barna és a szöszi előre mentek, de a répás maradt és csak nézett engem, majd ő is a többiek után ment.
- Ezt az év is jól kezdődik - gondoltam magamban és bementem a házba....  

Sziasztok olvasóók!:))

Először is köszönöm, hogy elolvassátok a blogomat. A történet egy gazdag lányról fog szólni és 5 rossz fiúról akikkel egy iskolába jár. A lány most költözött Londonba és nagyon egyedül érzi magát, mivel gazdag nem igazán barátkozik vele senki. Mindenki kiközösíti ezért Melodie csak a zenének él, mert az a mindene. Ez az 5 fiú kiszúrja magának Melodie-t, de nem éppen a legkedvesebb módon. Melodie próbál közeledni feléjük nem sok sikerrel. Vajon sikerül Melodie-nak meghallani a fiúk szívében szóló dallamot, vagy örökre elveszíti őket? Minden kiderül...