14. rész "Amanda"


- Mi volt ez? - kérdezte Louis és szétváltunk a csókból.
- Én nem hallottam semmit. - suttogtam.
- Lehet csak valamelyik beteg mászkál a folyosón. - vélekedett.
- Hmm...lehet...- ásítottam.
- Álmos vagy édesem? - kérdezte és karajait a derekam köré fonta.
- Egy picit füllentettem.
Igazából nagyon fáradt voltam. A mai nap eseményei teljesen felkavartak. Itt van előttem a suli egyik legjobb pasija és a karjaiban tart. Bevallotta, hogy szeret...kell ennél több? Tegnap ilyenkor még a földön feküdve vártam a halálra, most meg a világ legboldogabb és legszerencsésebb lánya vagyok. Mostantól mindent rózsaszínben fogok látni.
- "Picit". - nevetett. - Látom, hogy alig bírod nyitva tartani a szemeidet.
- De most nem akarok elaludni. - tettem a fejem a mellkasára és hallgattam a szíve ütemes lüktetését.
- Melodie! - szorította meg a derekam, ezzel még közelebb kerültem hozzá. - Annyi időnk lesz még, de ha most nem alszol, akkor holnapra nagyon ramatyul fogsz kinézni.
- De ha most elalszom, akkor te elmész és félek, hogy csak álmodtam ez az egészet. Nem akarom, hogy mindez csak egy buta kis álom legyen.
- Igazi vagyok. - mosolygott. - Ahogy te is és ez eddigi életem legszebb éjszakája.
- Az álombeli éned is ezt mondaná. - vontam fel a szemöldökömet.
- Akkor mégis hogyan bizonyítsam be, hogy nem csak egy álom vagyok? - kérdezte és a szája már olyan közel volt az enyémhez, hogy lassan ajkaink összeértek.
- Majd holnap, ha még mindig az enyém vagy akkor elhiszem.
- Csak holnapig legyek veled?  - villantotta féloldalas mosolyát.
- Dehogyis. - nyomtam egy puszit az arcára. - Ameddig akarsz. Meddig is akarsz?
- Hmmm...ezen gondolkodnom kell.
- Hahh...
- Ha veled lehetek az örökkévalóság sem lenne elég. mosolygott és lágyan megcsókolt.
- Tényleg mennem kellene aludni. - nevettem.
- Ennyire akarod, hogy elmenjek?
- Nem..., de muszáj lesz. -biggyesztettem le a szám szélét.
- Talán mégsem. - csillant fel a szeme.
- Mi a...? - kérdeztem, de több szó nem jött ki a számon, mert Louis felkapott az ölébe és beugrott velem az ágyba.
- A laptopom Louis! - sikítottam.
- Semmi baja nincs. - nevetett és kirakta a gépet az éjjeli szekrényre.
- Hál'istennek. - nevettem vissza.
- Most mondd, hogy nem volt vicces.
- Még jó, hogy puhára érkeztünk. De most mi értelme volt ennek?
- Gondoltam ha már ennyire nem akarod, hogy hazamenjek akkor itt is aludhatok. - mosolyodott el.
- Nem fognak keresni a szüleid?
- Nincsenek itthon. Konferencia útra mentek csak vasárnap jönnek haza.
- Mit fogunk csinálni ha reggel megjönnek az én szüleim?
- Majd kimegyek addig inni egy kávét és úgy csinálok mintha jöttem volna meglátogatni téged. Ne stresszelj mindenen!
- Nem stresszelek. - böktem vállba. - Te így fogsz aludni?
- Gondoltam ledobok pár cuccot. Mondjuk a farmert.
- Hmmm....- nevettem és viccesen lesütöttem a szemem a farmer szó hallatára.
- Milyen gonosz vagy! - nevetett. - Te is leveheted a nadrágod. - bökött a pizsim felé.
- Rajtam pizsama van..- nyújtottam ki a nyelvem.
- Nem tehetek róla, hogy nem készültem arra, hogy itt alszom.
- Nem boxerben és pólóban is tökéletesen megfelelsz. - mosolyogtam.
- Akkor meg shhh és menj arrébb, hogy elférjek.
Lehúzta magáról a nadrágját és lerakta a szobámban álló székre. Az ágyam nem volt túl nagy, de vele boldogan megosztottam. Még sokáig beszélgettünk, de annyira elfáradtam, hogy nem bírtam tovább ébren maradni. Fejemet újra a mellkasára tettem és hallgattam a szíve dobbanásait. Mostantól ez lett a kedvenc dallamom.
Éjszaka azt álmodtam, hogy Louis és én már megöregedtünk és a családunk körében ülünk. Ott voltak a srácok is. Liam, Zayn, Niall és Harry, de ők nem öregedtek semmit. Aztán mikor újra magamra néztem már én se voltam öreg és Louis sem. Aztán minden tiszta vér lett és felébredtem.
Mikor kinyitottam a szemem a hercegem már nem feküdt mellettem. Gondoltam, hogy lement a büfébe, ahogy megbeszéltünk, mert a farmerja már nem volt a helyén. Én is felkeltem és felöltöztem. A folyosón, szemben a szobám ajtajával volt egy kávéautomata. Keretem egy kis aprót és kimentem inni egy forrócsokit. Mikor megvettem az innivalómat egy pillanat alatt leforrázott amit ott láttam. Louis közeledett, a karján egy szőke cicababával és elmerültem beszélgettek. Én csak álltam ott és azt se tudtam, hogy mit csináljak vagy mit gondoljak erről az egészről. Már késő volt visszamenni a szobába...megláttak.
- Melodie! - jött oda hozzám Louis és megpuszilta vöröslő arcomat. - Ő itt Amanda Williams...a voltbarátnőm....

13. rész " I'm not a perfect person..."

- Ki van ott? - kérdeztem ijedten és lehalkítottam a filmet.
- Ne haragudj, hogy most zavarlak, de nem bírom tovább magamban tartani. - hallottam Louis hangját a sötétből. Most nem volt olyan, mint eddig. Meggyötört volt és fáradt, mint aki most futotta le a londoni maratont.
- Jézusom Louis mi baj van? - kérdeztem ijedten. - Ugye nem történt semmi?
Gyorsan felkapcsoltam a villanyt, hogy lássam nem történt- e semmi komoly vele. Szerencsére külsőleg semmi jelét nem mutatta, hogy valami gond lenne vele. haja szokásosan fel volt zselézve, egy dzsekit és egy farmert viselt tornacipővel. Még ilyen egyszerű ruhában és megviselten is ő volt a világ leghelyesebb sráca számomra.
- Gyere ülj le! - odasétáltam hozzá, megfogtam a kezét és az ágy szélére ültettem. - Kérsz valamit inni?
- Nem, köszönöm. - válaszolta elhaló hangon.
- Kérlek Louis mondd már, hogy mi van...teljesen megijesztesz.
- Gyere! Ülj ide mellém. - megfogta a derekamat és magam mellé ültetett. - Ezt már rég el kellett volna mondanom. Annyit kérek, hogy ne szólj közbe amíg a végére nem érek.
- Rendben. - mondtam és egy apró keresztet tettem az ujjaimmal a szám elé. Erre egy halvány mosoly szaladt át az arcán. Az a fajta mosoly volt, amivel nők ezreit képes lenne levenni a lábáról. De ez a mosoly most csak az enyém volt.
Várt egy kicsit. gyönyörű kék szemeit az enyémbe mélyesztette. Azt hittem azonnal elájulok tőle. Már a puszta látványától is 120- ra ment fel a vérnyomásom. Ijesztő, hogy egyik napról a másikra, hogy megváltozhat egy ember véleménye a másikról. Tegnap még pokolba kívántam volna őket, ma meg az a pokol számomra ha nincsenek itt. Különösen akkor, amikor Louis nincsen velem. Idegesen néztem a szemébe és vártam, hogy mit akar elmesélni. Csak vártam és vártam, aztán hirtelen megszólalt.
- Mikor délelőtt elmentem és azt mondtam, hogy én sem bocsájtanák meg magamnak...te azt válaszoltad, hogy sajnálsz mindent. Ez kíváncsivá tett. Egész délután ezen a két mondaton gondolkoztam egészen idáig, de még most se tudom igazán, hogy mit akart ez jelenteni mégis adott valamennyi reményt, hogy mégsem olyan rossz a helyzetem, hogy talán van esélyem arra, hogy újra megbízz bennem. Csak feküdtem az ágyamon és nem tudtalak kiverni a fejemből. Nem tudom mi ütött belém, de felvettem a kabátomat és elindultam a kórházba. Nem volt semmi ötletem, hogy mit mondjak neked, egyszerűen csak látni akartam azt a gyönyörű arcodat. - mondta és tenyere közé fogta arcomat. - Ezek azok a szemek, amelyek 3 nap alatt felforgatták az egész világomat. Mióta csak beléjük néztem 3 méterrel a felhők fölött vagyok és nem tudom kontrollálni a tetteimet. Ezért is sikerült már rögtön a második napon megutáltatnom magamat. Ezt a bűnömet soha nem fogom tudni megbocsájtani magamnak. Nem bírom elfogadni, hogy miattam gyönyörű arcodat könnyek áztatták, hiszen te nem tettél semmi olyat amivel ezt érdemelted volna ki. Megértem, hogy emiatt mindig is utálni fogsz. Ne haragudj, hogy itt rabolom az idődet a szerencsétlenkedésemmel, ígérem mindjárt végzek. Szóval nagyon sokat gondolkodtam és rájöttem, hogy nem kellene erőltetnem ezt a dolgot. Figyelj, még csak 3 napja ismertelek meg és már mennyi bajt okoztam. Megbántottalak nem is kicsit, átvertelek akaratomon kívül, tegnap majdnem megerőszakoltak. Melodie. Ne haragudj azokért a dolgokért amiket tettem. Ezért is kérlek, hogy ne találkozzunk többet. Nagyon okos lány vagy. Biztosan átvesznek egy másik gimnáziumba is. Nem tehetem tönkre az egész életedet, ahhoz túlságosan fontos vagy nekem.
Nem bírtam tovább. Szememből kicsordult egy könnycsepp és Louis tenyerébe hullott, aki azonnal letörölte.
- Louis...nem teheted ezt. - sírtam.
- Így lesz a legjobb mindkettőnknek ezt te is tudod. - válaszolt könnyes szemekkel.
- Nem...nem lesz jobb.  Egy kicsit sem. - zokogtam.
- Könyörgöm ne sírj. - simította meg Louis az arcomat.
- Mi az, hogy ne sírjak? Most akarod kitépni azt a részt az életemből, amit a legjobban utálok mégis nem tudnék élni nélküle. Te vagy ez a rész.
- Melodie...nem vagyok az a srác akire neked szükséged van. Bennem semmi sem jó.
- Nem...több vagy, mint egy srác...- sírtam. Annyira megfájdult a fejem, hogy le kellett dőlnöm, különben elájultam volna.
- Idővel megérted, hogy miért tettem. - suttogta.
Fölém hajolt, egy gyengéd puszit nyomott az arcomra, sarkon fordult és elindult kifelé.
Még időben sikerült elkapnom a karját és visszatartanom. Felkeltem és oda sétáltam hozzá.
- Most te figyelj de. - néztem mélyen a szemébe. - Ezt utálom a legjobban a hülye amcsi filmekben, hogy a főhős mindig el akarja hagyni a főhősnőt, mert azt hiszi, hogy ettől jobb lesz nekik. Soha nem gondoltam, hogy ez velem is megtörténhet. Nem leszek hisztis drámakirálynő és nem fogom hagyni, hogy csak úgy kisétálj az életemből. Nem. Itt maradsz velem, mert te is ugyanolyan fontos vagy nekem, mint én neked. Louis. - suttogtam. - Nem akarlak elveszíteni.
Megfogtam az arcát és a szemébe néztem. Láttam, hogy a szeme teljesen vörös a sírástól. Borzasztó érzés volt ránézni. Kimondhatatlanul szeretem és kibírhatatlan, hogy sírni látom.
- Melodie...kérlek, én csak neked akarok jót. Nem vagyok az a fiú akire te gondolsz.
- Nálad jobb embert nem ismerek.
- Ne nevettess...- felnevetett feszültem. - Jobb embert? Melodie...ha nem lettél volna olyan rossz állapotban súlyosabban helyre teszem azt a patkányt.
- De nem tetted...- fogtam meg a kezét.
- Lehet, hogy meg is öltem volna.
- Most már fölösleges azon görcsölni, hogy mi lett volna ha... a lényeg, hogy te semmi rosszat nem tettél.
- Istenem Melodie miért akarod mindenáron a jót keresni bennem?
- Mert van benned. Én tudom, hogy van.
- Miért vagy ilyen jó hozzám? - mondta a könnyeivel harcolva.
- Mert fontos vagy nekem. El sem tudod képzelni, hogy mennyire. És ne foglalkozz azzal, hogy nem bocsájtok meg. Megbocsájtok mindent. Emiatt ne legyen lelkiismeret furdalásod.
- Melodie..miért szeretlek ennyire? - kérdezte és megcsókolt. Olyan gyengéd volt még is kemény. Valami mámorítóan jól csókolt. A szája tökéletesen illett az enyémre. Egy darabig engedte, hogy én vezessek, de utána átvette az irányítást. Rábíztam magamat. Beletúrtam dús hajába és karomat a nyaka köré fontam. Ez volt életem legszebb pillanat.
- Szeretlek! - suttogtam a szájába.
Éreztem ahogy elmosolyodik a csókunkba...aztán folytatta, de most már kisebb elánnal. Inkább örömet akart okozni mind a kettőnknek. Most végre először boldog voltam.
Az első romantikus élményünket a kórtermemben töltöttük, de a jó kedvünk nem volt tartós....
Az első roman