9. rész "Mike"

Maya megragadta a karomat és behúzott a WC-be. Szerencsére nem volt messze, mert elég röhejesen nézhettem ki, ahogy a tornacuccommal a kezemben vonszolnak be az illemhelyre.
- Ülj le szerintem inkább. - mondta Maya.
- Úristen csajszi megijesztesz. Mi történt? - kérdeztem és engedelmesen leültem.
- Louisról van szó.
Ezekre a szavakra megállt a lélegzet is bennem egy pillanatra. Valahogyan ez a név mindig ezt váltja ki belőlem. Ne szóltam semmit, de Maya látta, hogy a legrosszabbra is felkészültem.
- Emlékszel, hogy azt mondtam még ez elején, hogy Louis normálisnak ismertem?
- Igen. Emlékszem.
- Akkor jó, mert erre az infóra fog épülni az egész történet.
 Bólintottam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi történt.
- Még tavasszal történt. - kezdett bele - Már év vége felé jártunk. Nagyon esős idő volt. Louis éppen hazafelé ment az öccsével, Michaellel. Michaelről majd később beszélek. Nagyon jó testvérek voltam. Louis akkor egy vidám, örökké gyerek fiú volt, aki imádta az életet és a barátait. Ő volt a suli mókamestere és akárcsak most, az összes lány az iskolában szerelmes volt belé és a haverjaiba. Valami sosem változik.
- Az biztos. - szóltam közbe, de Maya nagyon csúnyán nézett rám, ezért inkább lesütöttem és csöndben maradtam.
- Hol is tartottam? Ja igen. Michael. Nagyon aranyos kisfiú volt. Még csak 12 éves. Szakasztott a bátyja. Barna haja és kék szeme volt. Hatalmas dumája, még a tanárokat is le tudta szedni a lábukról. Mindenki imádta.
Na szóval...éppen hazafelé tartottak, amikor egy fekete ablakos kocsi megállt mellettük és elvitték Mike-ot. Louis ameddig csak tudott futott az autó után, de sajnos nem érte őket utol. A szülei és a rendőrség mindenfelé keresték már a kisfiút, de hiába. A kis Michel Tomlinsont soha többé nem látta senki.
Louis azóta nem önmaga. Már nem az az életvidám srác aki mindenkit szeret és mindig mosolyog. Már csak árnyéka önmagának. Minden idejét a fiúkkal tölti. Megpróbál erősnek mutatkozni, de mindenki tudja, hogy mi van a háttérben. Magát okolja a történtekért. Lehet, hogy te képes lennél kimozdítani őt ebből az egészből. - fejezte be a történetet.
Halálsápadt arccal néztem rá. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy Louis öcsét elrabolták minden ok nélkül. Biztosan nagyon nehéz volt elviselni azt a mérhetetlen nagyon fájdalmat, amit okoztak neki.
- De miért rabolták el? - kérdeztem.
- Nem tudni. Az apja befolyásos ember. Lehet, hogy valamelyik ellensége rabolta el.
- De ez még csak egy fél éve történt. Remélem nem hagyják abba a keresést.
- Természetesen folyamatosan kerestetik, de kicsi a valószínűsége, hogy meg fogják találni.
- Szegény szülei. Annyira sajnálom őket. - mondtam szomorúan.
- Ne is mondd. Soha nem adják fel a reményt, hogy a kisfiuk egyszer hazatér.
- Ez szörnyű. - mondtam. - De nem kell órára mennünk?
- De. -válaszolta és elindultunk a kifelé a WC-ből. A kijáratban Maya felé fordultam:
- Köszönöm, hogy elmondtad. - öleltem meg.
- Ez a legkevesebb. -szorított meg.
- Figyelj Maya! Tudom, hogy Louisnak mennyire nehéz lehet most, de ettől még nem fogok megbocsájtani neki. Ez nem ok arra amit tett.
- Megértelek. - mondta. - Dönts úgy ahogy jónak látod, de nehogy a harag vezéreljen. Most mennem kell, mert 2 perc múlva kezdődik az órám. Szia Mel! Később találkozunk.
- Szia Maya!
Az én termem nem volt messze a WC- től , ezért lassan megkerestem a szekrényemben a földrajz felszerelésem és bementem a terembe. Még nem volt benn mindenki csak a motyóik voltak lerakva a padjaikra. Automatikusan elindultam a terem hátsó végébe, a padom felé. Csak akkor álltam meg, amikor láttam, hogy a padtársam a teremben van és engem vár. Megfordultam és egy másik helyet kerestem. Szerencsére Liam és Zayn hiányzott, ezért volt egy teljesen üres pad a teremben. Fogtam magam és odaraktam a könyveimet. Ahogy leültem láttam, hogy a "padtársam" szomorú szemekkel néz rám. Tekinteté a hátamban éreztem, de nm akartam megfordulni, inkább bedugtam az iPodomat a fülembe és lapozgatni kezdtem a könyvet. Idén kontinensföldrajzot fogunk venni. Már általánosban is nagyon szerettem ezt a témakört. Végre ma valami jó hír.
    Nem tudom, hogy meddig nézegettem a könyveket, de hirtelen azt vettem észre, hogy mindenki áll. Gyorsan felnéztem és láttam, hogy a tanár nő pont akkor lépett be. Kikaptam a fülhallgatót a fülemből és felálltam.
- Jó napot gyerekek! Mrs. Hale vagyok. - mondta mosolyogva. - Üljetek le kérlek.
Mrs. Hale nagyon aranyos asszony volt. Nagyjából 50 éves és az arcáról sugárzott a kedvesség.
- Ki az aki  már belenézett a tankönyvbe? - kérdezte.
Nekem rögtön a magasba lendült a kezem, de nem mertem körbenézni. Nem akartam még véletlenül sem a fiúkra nézni.
- Csak egy ember? - kérdezte. - Hogy hívnak angyalom?
- Melodie Scott vagyok asszonyom.
- Nos Melodie, szereted a földrajzot?
- Nagyon, de a kontinensföldrajzot a legjobban.
 - Ezzel én is így vagyok. - mondta nevetve.
Ezen én is elmosolyodtam. A mai órán még nem vettünk semmit, csak összeírtuk, hogy mit kell hozni a jövő órára. Az óra nagyon gyorsan véget ért. Mrs. Hale még nem adott fel házit, azzal az indokkal, hogy elég lesz belerázódnunk a suliba. Elköszöntem a tanár nőtől és elindultam a szekrényem felé. Bepakoltam a könyveimet és előkotortam egy szendvicset, mert nagyon éhes lettem. Mikor elő halásztam az ebédem véletlenül levertem az üvegem. Vártam a csattanást, de nem történt semmit. Kíváncsian fordultam meg.
- Tessék. - mondta Harry reszelős hangján.
- Kösz. - mondtam . -Te is azért jöttél, hogy meggyőzz ti nem akartatok rosszat? Mert akkor el is mehetsz.
- Niallt és Louis már meghallgattad. Én is bocsánatot szeretnék kérni és azt, hogy hallgass meg....