18. rész: "Egy régi ismerős"

- Mi? - kérdeztem és Louis felé fordultam.
- Ne haragudj fiam..ismerlek valahonnan? - kérdezte Tyler.
- Nem. - dadogta Louis. - Biztos összetévesztem valakivel.
- Értem. - mosolygott. - Akkor hát.. mi lesz a vacsora? Emma remélem elővetted a konyhatündér énedet.
- Ohh... azt nem kell elővenni, az mindig megvan, és a vacsora meglepetés. Mel, Louis!
- Igen? - kérdeztük kórusban.
- Lennétek olyan édesek és megterítenétek?
- Persze. - mosolyogtam. - De neked Louis nem kell jönnöd, végtére is te vendég vagy.
- Nem, szívesen megyek . - mondta, de még mindig éreztem a kézfogásán, hogy minden egyes porcikája Tylerre mered és szinte le sem veszi róla a tekintetét.
- Akkor gyere! - mondtam és gyengéden az étkező felé irányítottam.
 Szerencsére az étkezőt és a konyhát el lehetett szeparálni és így nyugodtan beszélhettem vele.
- Louis mi baj van? - tudakoltam. - Ismered Tylert?
- Nem szeretnélek belerángatni ebbe is...- válaszolta és csak pakolta a tányérokat és az evőeszközöket.
- Hé...- mentem oda hozza, magam felé fordítottam és fejemet a mellkasára tettem. -Nekem mindent elmondhatsz, hiszen már az életem része vagy. Mondd el, hogy mi bánt...
- Ez a férfi...Tyler. Apámnak dolgozott pár éve. Kirúgták, mer el akarta tenni a színről. Majdnem sikerült is neki, de szerencsére apát szeretik és az egyik alkalmazottja figyelmeztette. Tylert azonnal kirúgták a cégtől. Nem sokkal később Mike leveleket kapott, szegény annyira félt, hogy orvosok kezelték. Aztán egy nap... - itt megcsuklott a hangja.- az iskolából mentünk haza egy fekete kocsi állt meg mellettünk. Mickey-t bevonszolták a kocsiba és én nem tudtam semmit tenni. Futottam a kocsi után, de hiába, nem tudtam  utolérni őket, de egy pillanatra megláttam a sofőr arcát...Tyler volt... az tuti biztos...
Lélegzetvisszafojtva hallgattam Louis. Képtelen voltam elhinni, hogy az ember aki elvette életem értelmétől az öccsét.. ma esete egy asztalnál fog ülni velünk.
- De hogy lehet, hogy nem ismert meg az előbb? - kérdeztem.
- Nem tudom... szerintem ő nem látta az arcomat.
- Most mit csináljunk?
- Gondolkodom...majd ha beszélgetést kezdeményezek vele, te szállj be kérlek.
- Rendben...gyorsan fejezzük be a terítést, mert szerintem nem sokára itt vannak.
nem szóltunk egymáshoz. Némán pakoltuk a tányérokat, egyiket a másik után. A fejemben cikáztak a gondolatok. Tyler..aki a bácsikám jó barátja elrabolta Mickey-t most pedig itt teszi a szépet, mintha mise történt volna tavasszal. Mike leveleket kapott és most nekem küldözgetik. Egyszerűen nem bírtam tovább, úgy éreztem, hogy beleroskadok ebbe az egészbe. Amikor hétfő reggel bementem a suliba egy lány voltam aki képtelen beilleszkedni és most lehet, hogy engem is el akarnak rabolni, akárcsak Louis öccsét.
Apa hangja  keltett fel merengésemből.
- Valami baj van Melodie? - kérdezte apa és megfogta a derekamat.
- Semmi baj. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Csak elgondolkodtam.
- Jól van Prücsök! - mosolygott vissza. - Emma! Tyler Mason! Gyertek, a gyerekek kész vannak a terítéssel.
A gyerekekre normális esetben visszaszóltam volna ,de most semmi erőm nem volt veszekedni.
- Akkor hozom a levest! - kiabált anya az étkezőbe.
- Gyere Louis üljünk le... - fogtam meg Louis kezét és az asztal legtávolabbi pontjába ültünk le.
 Mindenki helyet foglalt és anya kihozta a levest. Tárkonyos levest főzött. Nagyon jól sikerült, mert láthatóan mindenkinek ízlett. Figyeltem Louis és figyeltem minden kis reakcióját. Láttam, hogy még mindig nagyon ideges, de nem szóltam semmit
Mikor leves minden szemét megettük felálltam és elvittem a leveses tálat, Louis pedig segített összeszedni a tányérokat. Nem szólt még mindig egy szót sem, én pedig nem akartam még jobban felidegesíteni. Gy is annyira rossz volt látnom, hogy ennyire szenved.
A főfogás is nagyon finom volt. Anya igazán kitett magáért. Éppen felálltam, hogy leszedjem az asztalt, de Louis megfogta a kezemet és fél szemével Tylerre nézett. Tudtam, hogy most mi fog következni. Engedelmesen visszaültem és az asztel alatt megfogtam Louis combját. Éreztem, hogy az érintésemtől kicsit megnyugszik.
- Szóval Tyler! - kezdte. - Mesélnél kicsit magadról?
- Ez nagyon jó ötlet Luis. - mosolygott apa. -Nagoyn kíváncsiak vagyunk rád..nem tudunk rólad semmit.
- Nem vagyok én olyan érdekes ember. - nevetett Tyler. - Mit szeretnétek tudni?
- Mi a foglalkozásod? -tettem fel a legelső kérdést.
- Volt egy munkám amit nagyon szerettem, de sajnos el kellett mennem... msot egy magánvállalkozást nyitottam.
Persze..raboljunk együtt gyerekeket és társa... - gondoltam magamban.
- Miért kellett elhagynod?- tapintott anya a lényegre.
- Bizonyos problémák merültem fel a vezetésben... 
Louis ezekre a szavakra teljesen megdermedt. A szeme szikrákat szórt közbe kellett lépnem. Megkerestem a kezét és erősen megszorítottam.
Beszélgetés közben volt időm megnézni Tylert. Ha nem tudnám, hogy egy elmebeteg még azt mondanám rá, hogy jól néz ki. Barna szemei és fekete haja volt. Magabiztosságot sugárzott az egész megjelenése.
- És Tyler van családod? - kérdezte apa.
- Csak egy fiam van...Mickey... 

17. rész : "Levegő és fenyegetés"

- Mi? - kérdezte suttogva.
- Valaki jár a házban. Most mit csináljunk? - kérdeztem idegesen és közelebb húzódtam Louishoz.
- MI nem csinálunk semmit. Én lemegyek és megnézem, hogy ki az. Te meg addig itt maradsz.
- Én is lemegyek. - erőszakoskodtam - Nem tudhatod mire képes.
- Szó sem lehet róla. Nem bírnám elviselni, hogy ha valami bajod esne. - mondta Louis és homlokát az enyémnek döntötte.
- Ahogy én sem akarom, hogy veled bármit tegyenek...
- Semmi baj nem lesz, csak engedd, hogy lemenjek, mert ha így haladunk a szüleid hazaérnek és akkor velük fog történni valami.
- Igazad van...menj..- mondtam és elengedtem a gallérját amit eddig folyamatosan szorítottam.
- Nem lesz semmi baj. - ismételte meg, nyomott egy puszit az arcomra és eltűnt.
Idegesen leültem az ágyamra és vártam., hogy Louis visszajöjjön. Csak ültem és imádkoztam, hogy bárki is járt a házban már ne legyen itt. Most éreztem először, hogy mennyire szeretem és, hogy képtelen lennék élni nélküle. Annyira fontos lett nekem egy hét alatt. Bevésődött az agyam minden kicsi részébe, a bőröm alá. Még ha akartam volna se tudtam volna kiverni a fejemből. Louis a lényem lett, az életem része. Tudom, hogy nem a legjobb része, de számomra nélkülözhetetlen. Olyan, mint a levegő. Mikor városban vagy tudod, hogy nem egészséges, de mégsem tudnál élni nélküle, de amikor végre kijössz a szmogból  élvezet nagyokat szippantani a tiszta levegőből. Valahogy ilyen nekem Louis. Sokszor összeveszünk, pedig még alig voltunk kettesben, de mindig ki tudtunk békülni és olyankor még a lélegzetvétel is könnyebb. Most már a lényem egyik része. Nem tudom meddig maradunk együtt, igazából semmit nem tudok. De annyit igen, hogy teljesen és visszavonhatatlanul belé szerettem. Ezt semmi sem tudja megváltoztatni.
Hirtelen lekapcsolódtak a villanyok a szobában és az egész házra teljes sötétség borult. Gyorsan a kapcsolóhoz szaladtam és megpróbáltam felkapcsolni. Semmi. Gondolhattam volna.
- Louis! - sikítottam halkan.
Nem érdekelt, hogy azt kérte maradjak. Meg kellett nézem, hogy van-e. Lefutottam a lépcsőn. Fogalmam sincs, hogy futottam le olyan gyorsan esés nélkül, biztosan az adrenalin volt az oka. Úgy éreztem, hogy ha maga Drakula is lett volna a házban még ő se lenne akadály.
- Louis! Looouis! - kiabáltam kétségbeesetten.
Nem érkezett válasz. Úgy gondoltam, hogy előbb a villanyórát kellene megnéznem, mert úgy nagyobb az esélye, hogy megtalálom ebben a hatalmas házban.
A villanyóra a lépcső alatti kis szobában volt. Valahogy odabotorkáltam a sötétben. Az ajtókilincset nem volt nehéz megtalálnom...a villanyóraszekrényt annál jobban. Szerencsére pár perc alatt az is megvolt. Végig tapogattam és boldogan vettem észre, hogy csak egy biztosíték volt lecsapva. Felpöccintettem és a házban újra az összes lámpa világítani kezdett, így Louis keresésére indultam.
- Lou..- mondtam, de nem tudtam végigmondani, mert megláttam, hogy ott ül a nappaliban.
- És lőn világosság! - nevettem. - Ugye nem láttál itt senkit?
- Nem...nyilván pont kiment amikor becsukódó ajtót hallottuk. - mondta elhaló hangon és egy halvány mosolyt erőltetett az arcára.
- Valami baj van? - kérdeztem ijedten és leültem mellé.
Észrevettem, hogy valami papírt szorongat a kezében.
- Ez mi? - kérdeztem.
Nem szólt semmit, csak üveges szemmel meredt a semmibe.
- Louis! Mi van a kezedben?
- Tessék! - mondta és a kezembe nyomta a papírost.
Széthajtottam a papírt és kicsit olvashatóbb állapotba hoztam, mert Louis annyira erősen szorította, hogy a tinta kicsit elkenődött, de a szöveg még így is olvasható maradt:
"Rossz emberekkel barátkozol...nehogy te legyél a következő..."
Megdermedtem. Valaki meg akar szabadulni Louistól és az egészben a legrosszabb, hogy az az ember itt volt a házunkban, tehát figyel minket.
- Úristen! - motyogtam. - Mégis ki akar téged bántani?
- Melodie...- mondta Louis, aki miközben olvastam folyamatosan az arcomat nézte. - Nézd meg jobban...a hátulját.
Idegesen megfordítottam a lapot. A hátán egy név állt: Melodie
- Ezt a levet nem nekem...hanem neked szánták. - mondta és egy könnyes lett a szeme.
- Ne...nekem? De miért? - nyögtem és sírni kezdtem.
- Nem tudom...- mondta Louis és átölelte a vállamat.
A sírás annyira erőt vett rajtam, hogy Louis nyakába temettem az arcomat.
- Shhh! Ne sírj édesem! Megoldjuk! Megígérem, hogy senki sem fog bántani. Nem hagyom, hogy bárki bántson téged.
- Nem lehet...hogy valaki csak szórakozik velem?
- Nem hiszem...Mike is kapott egy ilyen levelet mielőtt..
- Istenem...- öleltem meg szorosan. - Ez nem történhet meg.
- Gondolom Maya elmesélte...
- Igen... de örülök, hogy megtette, most nem lenne erőd elmesélni.
- Annyira szeretlek! - mondta és megcsókolt. Könnyein eggyé váltak az arcunkon, majd Louis mellkasára csöpögtek.
Hirtelen eszembe jutott valami...gyorsan megnéztem a levelet újra. Az írás nagyon ismerős volt..aztán beugrott hol láttam. Gyorsan az előszobába mentem ahol a legelső "rózsáslevelet" hagytam. A 2 írás megegyezett.
- Louis...- dadogtam. - Nem ez az első levelem tőle.
- Hogy mi? - hüledezett és odaszaladt hozzám.
- Ezt még hétfőn kaptam egy rózsával. Azóta kaptam még 2-t. Szerelmes idézeteket küldözgetett.
Louis láthatóan megbénította amit hall.
- Louis...ez egy pszichopata...
Hirtelen kinyílt az ajtó és anyáék jöttek meg Mason bácsival.
Gyorsan eldugtam a leveleket és megfogtam Louis kezét.
- De jó, hogy itthon vagytok! -mosolyogtam. - Apa, anya, Mason bácsi..ő itt Louis Tomlinson..a barátom.
- Szia Louis! - mosolygott anya és egy puszit nyomott az arcára.
- Örülök, hogy megismerhetlek. - fogott vele kezet apa.
- Én már nem tudok mit mondani csak, hogy mázlista vagy, az én kicsi Melodiem remek lány.
- Köszönöm szépen, hogy ilyen kedvesek velem. - mosolygott Louis.
- Ugye itt maradhat vacsorára? - kérdeztem.
- Még szép! - nevetett anya és apa kórusban. - Mason is elhozta egy barátját.
- Igen? Kit? - kérdeztem a bácsikámhoz fordulva.
- Ő Tyler Adams. - mutatott a háta mögött álló férfira akit észre sem vettem eddig.
- Nagyon örülök. - nyújtottam a kezem.
- Nem különben. - mosolygott.
Éreztem, hogy Louis megdermed újra mellettem miközben a férfira néz és ezt suttogta:
- De hiszem ő....