10. rész  "Csajos délután"

- Figyelj Harry..én megbocsájtok, hogyha ezt akarod, de cserébe ti örökre tűnjetek el az életemből. - mondtam és becsaptam a szekrényem ajtaját.
- Inkább te figyelj. - nézett a szemembe. - Tudom, hogy mennyire szemetek voltunk veled, de biztos, hogy te ránk haragszol?
- Még van bőr a képeden idejönni és kioktatni? Mi a francért nem tudtok engem békén hagyni?
- Mert fontos vagy...nekünk. - sütötte le a szemét.
- Fontos?! Tegnap találkoztunk először és máris fontos vagyok? Ugyan miért?
- Azt...nem mondhatom el. Vagyis nem nekem kell.
- Igen, ismerem a storyt. Louis tegnap meglátott és azóta olyan mint akit fejbe csaptak. - nem bírtam ki nevetés nélkül a mondat befejezését.
Mikor Harry meglátta, hogy elmosolyodtam ő is elengedett egy halvány féloldalas mosolyt. Ettől a mosolytól rájöttem, hogy miért szerelmes beléjük az összes lány a suliban. Volt bennük ötükben valami különleges.
- Kicsit erősen fogalmaztál. - szólalt meg először Harry. - De igen nagyjából ez a lényeg.
- Csak az a probléma, hogy engem ez teljességgel hidegen hagy. Tegnap ilyenkor biztosan máshogy kezeltem volna, de a mai nap után...én teljes bizalommal fordultam felétek, míg ti csak átvertetek. Szerinted ezek után valaha is beszélni akarok veletek? Még azt is meggondolom, hogy ebbe az iskolába maradjak, és ha most megengeded órára kell mennem. - mondtam és elindultam az ellenkező irányba.
- Az infó ma elmarad. - kiabálta utánam. - Még nem jók a gépek.
Nem fordultam meg. Csak mentem és bámultam magam elé. Szerencsére a legjobb emberbe botlottam.
- Maya! De jó, hogy itt vagy. - öleltem meg a barátnőmet.
- Szia Mel! Pont téged kerestelek. - mosolygott. - Hallottad, hogy elmarad az utolsó óránk?
- Hallottam. De miért? Nekem infó lenne.
- Nekem is. - nevetett. - Ez az egyetlen közös óránk.
- Együtt van az informatikánk? - hüledeztem.
- Aha. - válaszolta. - Nem is tudtál róla?
- Nem. - nevettem. - De jó!
- Szerintem is. Nincs kedved elmenni valahova délután?
- Dehogyisnem. Már rám férne egy csajos délután.
- Helyes válasz. Akkor gyorsan menjünk haza, tegyük le a táskáinkat és 3-kor találkozzunk a házatok előtt.
- Benne vagyok. - mosolyogtam.
Karon fogtam Mayát és ketten elindultunk hazafelé. Egész úton nem szóltam semmit, ezt Maya is észrevette, de nem szólt semmit. Ő pár házzal feljebb lakott. A ház előtt elköszöntünk és megbeszéltük, hogy akkor egy óra múlva találkozunk.
Rocky már a kapuban rám ugrott, láthatóan nagyon örült nekem. Végre valaki aki feltétel nélkül szeret és örül, hogy láthat. 2 óra volt, persze a szüleim nem voltak otthon, ezért egyedül voltam. Ledobtam a cuccomat az előszobában és rögtön a konyha felé vettem az irányt. A hűtőben találtam egy kis paradicsomot és sonkát. Felmértem a helyzetet és arra jutottam, hogy összedobok egy szendvicset. Mikor kész voltam a "főzéssel" leültem a TV elé. A rengeteg csatorna közül egy normális műsort sem találtam. Végül az egyik adón megtaláltam a Spongya Bobot. Nagyon szerettem, mert a legrosszabb napjaimon is fel tudott vidítani. Annyira belemerültem a mesébe, hogy azt sem vettem észre, hogy már nagyon régóta nézem. 14:58 van. Gyorsan elpakoltam a tányéromat, megkerestem a pénztárcámat, felvettem a cipőmet és kabátomat, majd kirobogtam a ház elé. Maya pont akkor érkezett.
- Thyű, de pontosak vagyunk. - nevettem.
- Pont ez jutott eszembe. - nevetett vissza.
- Na hova megyünk? - kérdeztem.
- Mit szólsz a Starbuckshoz?
- Nekem megfelel.
- Akkor siessünk.
Elindultunk a város felé. Szerencsére a kávézó nem volt messze, így gyorsan odaértünk. Kint nem volt valami meleg, ezért nagyon jól esett a kávézó melege. Kerestünk hátul egy kis asztalt és oda leültünk. A pincér nagyon gyorsan megtalált minket és felvette a rendelést.
- Mit hozhatok hölgyeim?
- Én egy forrócsokit kérek szépen tejszínhabbal. - válaszoltam.
- Én is azt kérem, amit a barátnőm. - mondta Maya.
- Rendben. - válaszolt a pincér. - Kis türelmet kérek.
- Köszönjük. - válaszoltuk.
- Gyorsan írok anyának egy SMS-t, hogy eljöttem.
Villámgyorsan bepötyögtem az üzenetet. Pár percre jött anya válasza:
"Érezd jól magad!"
- Kész is. - mosolyogtam. - Meg kell ismerned a szüleimet!
- Majd mutass be nekik. - nevetett.
- Imádni fognak.
- Lehet engem nem imádni? - forgatta a szemeit.
Erre mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki. A pincér közben meghozta a rendelésünket. A forrócsoki valami elképesztően finom volt.
- Na mesélj! Miért voltál olyan zaklatott amikor a suliban találkoztunk?
- Harry próbált meggyőzni, hogy megbánták amit tettek és, hogy fontos vagyok nekik.
- Erre te?
- Lekiabáltam és otthagytam a fenébe.
- Ennyire haragszol rájuk?
- Nagyon, mert nekem is fontosak ők. Amióta csak megláttam őket, de az amit tettek....ha nem veszem észre ki tudja meddig mennek el?
- Melodie...tudod ugye, hogy nekem mindent elmondhatsz?
- Persze. - mosolyodtam el.
- Akkor kérlek válaszolj őszintén...te is szereted Louist?
- Igen...de ezt nem akarom, hogy megtudja.
Hirtelen megcsörrent Maya telefonja.
- Anya küldte. Haza kell mennem. - szomorodott el.
- Semmi baj. Holnap befejezzük. Menj csak, majd én fizetek.
- Angyal vagy. - nyomott egy puszit az arcomra. - Legközelebb én fizetek.
Néztem ahogy kimegy az ajtón. Én még megittam a maradék csokimat és kifizettem a számlát. Kint még hidegebb lett. Összehúztam magamon a kabátomat és elindultam hazafelé. A közvilágítás alig pislákolt. Nem is vettem észre, hogy valaki vagy valakik követnek és egyre közelebb kerülnek hozzám...