6. rész  " A csalódás"

A szöszi ült ott. Fogalmam sem volt, hogy mit keres ott. Ő volt az az öt srác  közül akit egyáltalán nem ismertem és még egy szót sem szóltunk egymáshoz( nem mintha a többiekkel sokkal többet beszéltem volna). Annyit tudtam róla, hogy Niall Horannak hívják. Itt ki is merült az ismeretségünk. Nem volt ellenszenves, de ugyanaz a fura csillogás volt a szemében, mint a többieknek, de még nem tudtam megfejteni.
Odasétáltam a padomhoz és megszólítottam.
- Bocsi, de ez az én padom.
- Tudom. - mosolygott. - De most Louis Harry mellett akart ülni én meg utálok egyedül lenni, ezért gondoltam, hogy ideülök.
- Értem. - nem volt kedvem jó pofizni, ezért fogtam magam és leültem.
De az új padtársam eltántoríthatatlanul próbált beszélgetést kezdeményezni.
- Baj, hogy itt vagyok? - kérdezte és rám nézett gyönyörű kék szemével. - Mert akkor el is ülhetek.
- Nem. Nem gond. Maradj nyugodtan. Őszintén bevallom én se szeretek egyedül lenni. Kivéve ha a szobámba vagyok. - mosolyodtam el bátortalanul.
Nem szólt semmit, csak egy pillanatra megpihent rajtam a szeme és ő is elmosolyodott. Most mintha egy rövid másodpercre eltűnt volna az a furcsa valami a szeméből és megmutatta, hogy milyen valójában.
- De bunkó vagyok. - csapott a fejére. - Még be se mutatkoztam. Niall vagyok.
- Én meg Melodie. - nyújtottam a kezem, amit ő készségesen megrázott.
- Gyönyörű neved van. Majdnem olyan gyönyörű, minta viselője.
Nem mertem rá nézni. Nem akartam, megmutatni neki, hogy elpirulok.
- Köszi. - motyogtam a hajam mögül. - De nem vagyok gyönyörű.
Már tiltakozásra nyitotta a száját, de hirtelen bejött a tanár ezért nem mondta ki amit akart. De lehet, hogy azért nem, mert Louis hátra nézett és elég furcsán nézett Niallre. Gondolom a bók miatt.
- Jó napot osztály. Mr. Ross vagyok az irodalom tanár. A régebbi diákok már ismernek, hiszen én tartottam tavaly az angol irodalom fakultációt.
Mr. Ross szimpatikus férfi volt. Magas volt és jól kidolgozott izomzattal büszkélkedhetett. Rövid, göndör, fekete haja és kék szeme volt. Összességében egész jól nézett ki. Ez abból is megfigyelhető, hogy 2 osztálytársnőm még soha nem figyelt oda egy órán sem, mint a mostanin.
- A tizenegyedikes irodalom tananyag inkább a lányoknak fog tetszeni. Bocsi srácok, tudom, hogy többen vagytok, de hát ez van.
- Mit fogunk venni tanár úr? - érdeklődött Amanda Parker.
- A Rómeó és Júliát.
Erre a bejelentésre a fiúk részéről nyögéseket lehetett hallani. Minden fiútól kivéve hármukat. Louis és Harry olyan mereven ült, mint eddig. A padtársam pedig próbálta visszafojtani kitörni készülő nevetését(több kevesebb sikerrel).
- Te min nevetsz? - hajoltam oda hozzá.
- Nem tudom. - mondta, de már fuldoklott a nevetéstől. Én se bírtam tovább. Nem tudtam már hova nézni, hogy ne kezdjek el hangosan röhögni.
Az óra további része azzal telt, hogy Mr. Ross ismertette a dráma tartalmát és elmondta, hogy mit kell hoznunk minden órára. Niall mellett repült az idő. Mindenhez volt valami elmés megjegyzése, így az irodalmat végre nem untam úgy, mint azokat az órákat amikre beültem eddig. Szünetben Maya nem jött oda hozzám. Megnéztem az órarendjét és kiderült, hogy tesije van, ezért az időm nagy részét a teremben töltöttem és Niallel beszélgettem.
- Eddig, hogy tetszik London? - kérdezte.
- Nekem nagyon vizes. - mosolyodtam el.- Eddig még nem igazán voltam sehol. Tudom, hogy nagyon gáz, hiszen július óta itt lakom, de senki sem volt akivel elmehettem volna. Azért a Big Ben-t, meg a London Eye-t láttam már, de velem egykorúakkal nem voltam sehol. De a város nagyon tetszik.
- Nem értem, hogy miért nem barátkozol. Szuper jó fej csaj vagy. - mondta és beleharapott a szendvicsébe.
- Tudod az a helyzet, hogy azért nem akarnak velem barátkozni, mert tudják, hogy gazdagok a szüleim. Azt hiszeik, hogy sznob vagyok.
- Ez hülyeség.
- Ha jól emlékszem tegnap ti is "gazdag csajnak" neveztetek. - böktem vállba.
- Hé! Az nem én voltam, hanem Harry. - nevetett.
- Mindegy. - mosolyogtam. - Megszoktam már, hogy nincsenek barátaim. Illetve egy. Maya. Nagyon megkedveltem a csajszit.
Megint az történt, mint ez előbb. Bejött a tanár és szegény Niallba újra belefojtották a szót.
A matekóra is nagyon gyorsan elment. Niall nagyon aranyos volt. Óra alatt megbeszéltük, hogy ő hivatalosan is a barátom lesz. Az óra végén Mrs. Andrews, a matek- fizika tanár feladata a házit és kiengedett.
A következő óra tesi volt. A szekrényem felé tartottam amikor meghallottam, hogy Niall a fiúkkal beszél. Gyorsan bebújtam a szekrények mögé, de mindent jól hallottam onnan.
- Jól haladok. - suttogta. - Bízik bennem. Mit akarsz még tudni?
Louis mondott neki valami, de azt nem hallottam.
- Most rólam beszélnek? - gondoltam magamban.
- Nem kéne ezt csinálnunk. - suttogta Niall.
- Egyetértek. Ha megtudja, hogy mire készülünk, soha többet nem fog beszélni velünk.- mondta Harry.
- Igazad van. -szóltam közbe. - Nem fogok.
- Melodie...te meg? - kérdezte Niall.
- Hagyj békén! Te és az a nagy barátságod. Olyan vagy, mint  a többi. Miért is hittem, hogy bízhatok benned?
A szemeim könnyesek lettek, de nem hagytam , hogy a felszínre törjenek. Még nem.
- Én....- nézett rám könnyes szemmel.
- Nem. Fogalmad nincsen, hogy most mit érzek. Újra elárultak. Ezért nem bízok az emberekben. És te? - fordultam Louishoz. - Neked mit ártottam?
- Melodie...könyörgöm....- mondta Louis, már ő is könnyezve.
- Te csak ne könyörögj nekem. - sírtam. - Utállak titeket!
Nem néztem rájuk. Csak szaladtam, el akartam tűnni. Mindenhonnan. Niall és Harry utánam futottak. Louis csak állt és üveges, könnyes szemekkel nézett utánam. Soha nem láttam még így sírni egy fiút. Mikor az üldözőim látták, hogy a kiabálással nem fognak elérni semmit megálltak. Már én is kezdtem fáradni, ezért lelassítottam.
Miért kell mindenkiben csalódnom? Miért sírnak? Az egyetlen akinek sírnia kéne az én vagyok. Miért tették ezt:?...