18. rész: "Egy régi ismerős"

- Mi? - kérdeztem és Louis felé fordultam.
- Ne haragudj fiam..ismerlek valahonnan? - kérdezte Tyler.
- Nem. - dadogta Louis. - Biztos összetévesztem valakivel.
- Értem. - mosolygott. - Akkor hát.. mi lesz a vacsora? Emma remélem elővetted a konyhatündér énedet.
- Ohh... azt nem kell elővenni, az mindig megvan, és a vacsora meglepetés. Mel, Louis!
- Igen? - kérdeztük kórusban.
- Lennétek olyan édesek és megterítenétek?
- Persze. - mosolyogtam. - De neked Louis nem kell jönnöd, végtére is te vendég vagy.
- Nem, szívesen megyek . - mondta, de még mindig éreztem a kézfogásán, hogy minden egyes porcikája Tylerre mered és szinte le sem veszi róla a tekintetét.
- Akkor gyere! - mondtam és gyengéden az étkező felé irányítottam.
 Szerencsére az étkezőt és a konyhát el lehetett szeparálni és így nyugodtan beszélhettem vele.
- Louis mi baj van? - tudakoltam. - Ismered Tylert?
- Nem szeretnélek belerángatni ebbe is...- válaszolta és csak pakolta a tányérokat és az evőeszközöket.
- Hé...- mentem oda hozza, magam felé fordítottam és fejemet a mellkasára tettem. -Nekem mindent elmondhatsz, hiszen már az életem része vagy. Mondd el, hogy mi bánt...
- Ez a férfi...Tyler. Apámnak dolgozott pár éve. Kirúgták, mer el akarta tenni a színről. Majdnem sikerült is neki, de szerencsére apát szeretik és az egyik alkalmazottja figyelmeztette. Tylert azonnal kirúgták a cégtől. Nem sokkal később Mike leveleket kapott, szegény annyira félt, hogy orvosok kezelték. Aztán egy nap... - itt megcsuklott a hangja.- az iskolából mentünk haza egy fekete kocsi állt meg mellettünk. Mickey-t bevonszolták a kocsiba és én nem tudtam semmit tenni. Futottam a kocsi után, de hiába, nem tudtam  utolérni őket, de egy pillanatra megláttam a sofőr arcát...Tyler volt... az tuti biztos...
Lélegzetvisszafojtva hallgattam Louis. Képtelen voltam elhinni, hogy az ember aki elvette életem értelmétől az öccsét.. ma esete egy asztalnál fog ülni velünk.
- De hogy lehet, hogy nem ismert meg az előbb? - kérdeztem.
- Nem tudom... szerintem ő nem látta az arcomat.
- Most mit csináljunk?
- Gondolkodom...majd ha beszélgetést kezdeményezek vele, te szállj be kérlek.
- Rendben...gyorsan fejezzük be a terítést, mert szerintem nem sokára itt vannak.
nem szóltunk egymáshoz. Némán pakoltuk a tányérokat, egyiket a másik után. A fejemben cikáztak a gondolatok. Tyler..aki a bácsikám jó barátja elrabolta Mickey-t most pedig itt teszi a szépet, mintha mise történt volna tavasszal. Mike leveleket kapott és most nekem küldözgetik. Egyszerűen nem bírtam tovább, úgy éreztem, hogy beleroskadok ebbe az egészbe. Amikor hétfő reggel bementem a suliba egy lány voltam aki képtelen beilleszkedni és most lehet, hogy engem is el akarnak rabolni, akárcsak Louis öccsét.
Apa hangja  keltett fel merengésemből.
- Valami baj van Melodie? - kérdezte apa és megfogta a derekamat.
- Semmi baj. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Csak elgondolkodtam.
- Jól van Prücsök! - mosolygott vissza. - Emma! Tyler Mason! Gyertek, a gyerekek kész vannak a terítéssel.
A gyerekekre normális esetben visszaszóltam volna ,de most semmi erőm nem volt veszekedni.
- Akkor hozom a levest! - kiabált anya az étkezőbe.
- Gyere Louis üljünk le... - fogtam meg Louis kezét és az asztal legtávolabbi pontjába ültünk le.
 Mindenki helyet foglalt és anya kihozta a levest. Tárkonyos levest főzött. Nagyon jól sikerült, mert láthatóan mindenkinek ízlett. Figyeltem Louis és figyeltem minden kis reakcióját. Láttam, hogy még mindig nagyon ideges, de nem szóltam semmit
Mikor leves minden szemét megettük felálltam és elvittem a leveses tálat, Louis pedig segített összeszedni a tányérokat. Nem szólt még mindig egy szót sem, én pedig nem akartam még jobban felidegesíteni. Gy is annyira rossz volt látnom, hogy ennyire szenved.
A főfogás is nagyon finom volt. Anya igazán kitett magáért. Éppen felálltam, hogy leszedjem az asztalt, de Louis megfogta a kezemet és fél szemével Tylerre nézett. Tudtam, hogy most mi fog következni. Engedelmesen visszaültem és az asztel alatt megfogtam Louis combját. Éreztem, hogy az érintésemtől kicsit megnyugszik.
- Szóval Tyler! - kezdte. - Mesélnél kicsit magadról?
- Ez nagyon jó ötlet Luis. - mosolygott apa. -Nagoyn kíváncsiak vagyunk rád..nem tudunk rólad semmit.
- Nem vagyok én olyan érdekes ember. - nevetett Tyler. - Mit szeretnétek tudni?
- Mi a foglalkozásod? -tettem fel a legelső kérdést.
- Volt egy munkám amit nagyon szerettem, de sajnos el kellett mennem... msot egy magánvállalkozást nyitottam.
Persze..raboljunk együtt gyerekeket és társa... - gondoltam magamban.
- Miért kellett elhagynod?- tapintott anya a lényegre.
- Bizonyos problémák merültem fel a vezetésben... 
Louis ezekre a szavakra teljesen megdermedt. A szeme szikrákat szórt közbe kellett lépnem. Megkerestem a kezét és erősen megszorítottam.
Beszélgetés közben volt időm megnézni Tylert. Ha nem tudnám, hogy egy elmebeteg még azt mondanám rá, hogy jól néz ki. Barna szemei és fekete haja volt. Magabiztosságot sugárzott az egész megjelenése.
- És Tyler van családod? - kérdezte apa.
- Csak egy fiam van...Mickey...