16. rész: "The Reason is you...."

Esett amikor kiléptünk a kórház ajtaján. A hatalmas parkolóban nagy nehezen találtuk csak meg a kocsit, mivel apa elfelejtette, hogy hol parkolt. Szerencsére csak alig áztunk el, mikor beszálltunk a kocsiba. Ez kicsit olyan volt, mint a sors fintora. Ironikus, hogy pont akkor vesztem össze az egyetlen ember akit mindennél jobban szeretek és az ok aki miatt minden történt egy hónap múlva az unokatestvérem lesz. Ennyire szerencsétlen még én se lehetek. 
Nem beszélgettünk. Apának jó érzéke volt ahhoz, hogy tudja mikor maradjon inkább csöndben. Ez pont egy ilyen alkalom volt. Csak ült és mereven nézett kifelé a szélvédőn. Én is csak bámultam a legördülő vízcseppeket. Az ablaktörlő megállás nélkül tisztította az ablakot, sajnos kevés sikerrel. Ez volt a Brit- szigetek varázsa. Úgy tudott szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Próbáltam az összes gondolatomat elterelni Amandáról és Louisról, de valahogy minden Louisra emlékeztetett amit a városban láttam. A sok pár akik boldogan ölelgetik egymást az esőben és élvezik, hogy mennyire szeretik egymást annyi érzést hozott elő belőlem, hogy ordítani tudtam volna. Nagyon fájt, hogy Louis így semmibe nézett engem amikor Amanda ott volt. Fájt, hogy kiabáltam vele és közben láttam az elgyötört arcát miközben otthagytam. Dühös voltam, hogy ennyire sebezhető vagyok. Haragudtam magamra, hogy meg fogom bántani Mason bácsit, hogy nem fogok szeretettel fordulni az ő kis Amandája felé.
A sebem borzasztóan lüktetni kezdett, mert nagyon felidegesítettem magamat. Szerencsére hazaértünk hamar így lefeküdhettem aludni.
- Majd én kipakolok Mel! Menj be! - mondta apa és megpuszilta a homlokomat.
- Köszi apa. - mondtam erőtlenül.
- Ennyire fáj kicsim? - kérdezte.
- Ühhüm.- bólogattam és kiszálltam a kocsiból.
Nem mondhattam el nekik, hogy mi történt. Ha majd Mason bácsi este nekik is elmeséli, hogy mik a tervei akkor talán beavatom őket, de nem akarom, hogy már most rossz szájízzel találkozzanak Ashleyvel és Amandával. Majd én elintézem az egészet.
Rocky mint mindig most is kitörő örömmel fogadott.
- Szia Pajti! - mosolyogtam. - Most nem vagyok túl jól, de ígérem, hogy elmegyünk sétálni ha jobban leszek.
Benn a házban nagyon jó illatok terjengtek már. Anya nagyon ügyes szakács volt. Minden ételt megfőzött olyan pontossággal, hogy egy mesterszakács is megemelhette a kalapját előtte.
- Kicsim! - szaladt anya hozzám és megölelt. - Végre itthon vagy, egy nyugodt pillanatom nem volt amíg nem voltál itthon.
- Semmi baj anya. - adtam egy puszit az arcára. - Most már minden rendben van csak fáradt vagyok.
- Akkor azonnal menj lefeküdni! - parancsolta. - Mason bácsi 3 óra múlva itt van.
- 3 óra?! Mennyi az idő most? - hüledeztem.
- Pontosan 3 óra van. Miért? 
- Már annyi az idő? Észre sem vettem. Mason bácsi egyedül jön?
- Persze. Ki mással jönne?
-  Senkivel. Csak úgy kérdeztem. Megyek fel.
- Pihenj le Kicsim. - mosolygott anya.
Felmentem a szobámba. Nem törődtem semmivel csak azzal, hogy minél előbb az ágyamban lehessek és kisírhassam magam. A farmeromat sem vettem le, csak bedőltem a kedvenc helyemre és a fejemre húzta a takarómat. Nem akartam, hogy bárki is meghallja, hogy mennyire sírok. Kiadtam magamból minden fájdalmat, így egy kicsit megnyugodtam.
Az eső egy kicsit sem akart csillapodni. Olyan volt, mintha már évek óta esne.
- Melodie!El kell mennünk egy ügyféllel találkozni. A vacsora készen van. Maximum egy óra és itthon vagyunk. Sietünk! - kiabált fel anya.
- Menjetek nyugodtan! - kiabáltam vissza. - Sziasztok!
Egy perc múlva már hallottam, hogy a kocsi kiáll a felhajtón és a motor hangját lassan felváltotta az eső monoton kopogása. Megcsináltam az ágyamat és kipakoltam a bőröndömből. Hirtelen telefoncsörgésre lettem figyelmes. Az enyém csörgött valahol a nagy ruhakupac alatt. Rávetettem magam a kupacra és előhalásztam a mobilomat. Meg se néztem, hogy ki az csak beleszóltam.
- Igen?
- Szia Csajszi! - hallottam Maya hangját. - Hogy érzed magadat?
- Köszi már jobban. - mosolyogtam.
- Mesélj! Mi volt Louissal?
- Hosszú történet. Holnap nincs kedved átugrani?
- Dehogyisnem! de ugye nincs baj? - hallottam az aggodalmat a hangján.
- Az mindig van. Holnap mindent részletesen elmesélek.
Valaki csöngetett.
- Ne haragudj Maya, de csöngetnek. Később visszahívlak.
- Rendben. Szia Melodie!
Még egy csöngetés.
- Megyek már! - kiabáltam.
Gyorsan lerobogtam a lépcsőn. Nem láttam senkit az ajtó előtt. Azt hittem valaki hülyéskedik. Rocky sem ugatott, de ő biztos a hátsóudvarban van. Már éppen készültem beszólni az illetőnek, de amikor kinyitottam az ajtót nem az a látvány fogadott, mint amire számítottam. Louis állt az ajtóban csuromvizesen és vörös szemekkel.
- Jézusom Louis! Mit csinálsz te ott? Gyere be!
- Köszi. - futott át egy halvány mosoly az arcán.
- Mit keres te zuhogó esőben a házunk előtt? - kérdeztem, ahogy becsuktam mögötte az ajtót és feltessékeltem a lépcsőn, a szobámba. - Vedd le a vizes ruháidat! Mindjárt hozok neked valami szárazat.
- Ne fogta meg a karomat. - Most kell elmondanom.
- Hallgatlak. - álltam meg előtte és karomat összefontam a mellkasomon.
- Tudom, hogy mekkora seggfej voltam délelőtt. Nem is tudom, hogy mi volt velem. Még csak tegnap jöttünk össze és én már az első nap megbántottalak. Általában nem vagyok ilyen. Nem is tudom, hogy mikor sírtam utoljára, de amióta megláttalak nem telik el úgy nap, hogy ne sírjak, de ez nem miattad van. Én vagyok az oka, mert én cseszem el mindig. Nézz csak rám. Itt állok a szobádban, csurom vizesen és azért könyörgöm, hogy bocsáss meg. Te vagy az oka, hogy ekkora idiótát csinálok magamból, de nem érdekel, mert nekem te jelented az egész világot és nem veszíthetlek el. Nem. Képtelen lennék túlélni. Ugye milyen ironikus? Én bántalak meg és az egyetlen aki miatt elveszíthetlek az én vagyok. Nem tehetek ró...
Gyorsan megcsókoltam, hogy ne beszéljen többet. Egyszerűn megbabonázott amikor megcsókolt, a világ megszűnik körülöttünk. De most nem engedtem elveszíteni a fejem. Hallottam, hogy becsukódik az ajtó és valaki bejött, de nem anyáék, mert kocsi nem jött.
- Shh...- suttogtam a fülébe. - Louis!
- Igen? - nézett a szemembe.
- Valaki van a házban...